2014. január 14., kedd

11. rész

Itt a következő rész, tudom, hogy sokára lett meg, de csak, mert nem volt ihlet, de remélem utána már könnyebben fog menni az írás. Remélem nem pártoltatok el a blogtól, sajnos ketten leiratkoztak, de hamar visszanyertük a 40-es létszámot. El sem hiszem, hogy már ennyien vagytok, bár nem tudok, ezek közül ki az, aki még olvassa is. Írjatok komit és pipáljatok, ez fontos a számomra. Oldalon még tart a szavazás, ha még nem tettétek meg, szavazzatok.

Egy hét telt el szilveszter óta, Louis kórházba került, már második napja itt fekszik és várja a vizsgálat eredményeit. Hogyan is történt ez? Mi történt szilveszter éjszakán? Abból csak arra emlékezett, hogy Gemmával csókolózott, ezután rosszul lett, de orvoshoz nem ment el még másnap sem, mert jól érezte magát. Hiába mondta neki Gemma, hogy ideje kivizsgáltatnia magát, mert ez az állandó rosszullét nem normális, mindig tiltakozott ellene. Egyik éjszaka hirtelen a semmiből negyven fokos láza lett, így a családja vitte be a kórházba és az óta is ott van. Gemma mindennap meglátogatta, de Eleanor egyszer sem nézett be hozzá, sőt az is lehet, hogy nem is tud az egészről. Safura is eljött időnként, de csak, mert Keith azt mondta neki. Egyik nap pont egyszerre jött Gemmával.
-Hát te? –Kérdezte flegmán Safura.
-Louishoz jöttem, nem hiszem, hogy rád kíváncsi lenne. –Válaszolta cinikusan Gemma, majd le is nyomta a kilincset. Safura ideges lett, lökött egyet Gemmán, aki majdnem elesett.
-Viselkedj már!
-Nem te vagy Louis mennyasszonya, tehát el is húzhatsz. –Mondta lenézően Safura, majd kecsesen odasétált Louis ágyához.
-Hogy vagy drágám? –Kérdezte cicababásan, eléggé elváltoztatta a hangját, látszott, hogy játssza az agyát.
-Már egy kicsit jobban, mint tegnap, de még gyenge vagyok.
-Hamarosan meg fogsz gyógyulni, és kijöhetsz erről a szörnyű helyről.
Gemma is odasétált, megfogta Louis kezét.
-Szeretlek Louis! –Mondta neki halkan, a fiú ránézett.
Ebben a pillanatban érkezett meg Eleanor is, lehet, hogy már nem Louis barátnője, mivel ő maga szakított vele, de azért mégis illene meglátogatnia, ha már értesült róla, hogy itt van. A szíve mélyén még szerette, de ő ezt nem tudja elviselni. Most már két nő is legyeskedik körülötte. Gyengének érezte magát, amiért nem képes megküzdeni a szerelméért, már napok óta kedvetlen és szomorú miatta. Az anyukája beszélt vele, lelket öntött belé, és akkor határozta el, hogy visszaszerzi Louist. A legrosszabbkor ment be, mert ebben a pillanatban megint az a két nő lógott rajta. Így nem tud vele beszélni, meg kell várnia, míg elmennek. Leült kint a várakozóba, vett magának egy kávét és azzal töltötte el az időt, hogy elkortyolgatja, viszont utána még várakozott legalább egy órát.
Gemma és Safura összevesztek Louison, de neki nem volt annyi ereje, hogy leállítsa őket, azonban nagyon zavarta a két lány kiabálása. Becsukta a szemét, hátha így észreveszik magukat, de hiába. Nem sokára egy orvos nyitott be a hangzavar miatt, lenyugtatta a két hölgyet.
-Hölgyeim, ez is egy kórház! Zavarják a beteget.
-Én mentem, nem süllyedek ennek a nőnek a szintjére. –Gemma el is húzta a csíkot, nagyon mérges volt. Legbelül félt, hogy ez a nő mégis lefekszik Louissal. Safura ott maradt és nyertesnek érezte magát, meg is játszotta magát az orvos előtt.
-Elnézést, doktor úr, kicsit mérges lettem, ez a lány nagyon közönséges, nem tud viselkedni sem, ezért is történhetett meg ez!
-Nincs semmi gond, de máskor ne forduljon elő. Viszont most úgy gondolom, hogy pihenni kéne hagyni a beteget.
-Megértem, akkor már itt sem vagyok! Viszontlátásra. –Már itt sem volt, azonban a kórházból nem ment el, figyelte a szoba ajtaját, és ha már nem lesz bent senki, akkor megint bemegy, hogy kettesben lehessen Louissal. Már indult volna, de pont előtte ment be Eleanor, teljesen le volt fagyva.
-Ezt a nőt is kizavarom, haha. –Már indult is.
Szinte már berontott, Louis és Eleanor rezzentek egy kicsit ijedtükben, hirtelen azt sem tudták mi történik.
-Visszajöttem, Louis! Nem hagyhattam, hogy az az orvos elválasszon bennünket. –Jelentette ki azon az irritáló nyávogós hangján, aminek nagy része rájátszás volt. Eleanornak ez egyáltalán nem tetszett, inkább távozni akart.
-Louis, én inkább mentem, majd beszélünk, mikor nem lesz itt veled senki.
Már meg is indult, de Louis utána szólt.
-Aki elmegy, az Safura lesz és nem te! Légy szíves maradj!
-Mi az, hogy kiküldöd a mennyasszonyod? Mit képzeld te magadról? Megcsalsz ezzel a nőcskével? –Felháborodott, nem mintha érdekelte volna, de meg kellett magát játszania a pénz miatt.
-Pedig el fogsz menni!
-Nem fogok, ez a kis senki megy el, én vagyok a mennyasszonyod és nem ő!
Louis hívta az orvosokat, megkérte, hogy kísérjék ki Safurát, de a lány ellenkezett.
-Vedd le rólam a mocskos kezedet, nem fogok elmenni innen, én vagyok a mennyasszonya és nem engedhetem, hogy egy ilyen kis senkiházival beszéljen!
-Megy önszántából, vagy hívjam a biztonságiakat? Zavarja a beteget és ezt itt nem lehet megtenni. Távozzon, kérem!
-Jó, nyugodj már le, el is húztam innen. –Már itt sem volt. Az orvos a fejét rázta, nem fért a fejébe, hogyan lehetnek ilyen emberek, akik nincsenek másokra tekintettel, csak a saját érdekük a fontos.
-Ugye maradhatok? –Lépett elő Eleanor.
-Ha a betegnek nincs kifogása ellene, akkor igen.
Hamarosan kettesben maradtak, Eleanor leült Louis mellé az ágyára, majd lefogta a kezét.
-Nem tudok nélküled élni, nem bírtam ki, hogy ne jöjjek el! –Egy-két könnycseppet el is hullajtott, Louis örült neki, hogy visszajött hozzá.
-Akkor mellettem maradsz? –Kérdezte kissé megtörten és gyengén, a kórházi ágyon fekve úgy festett akár, mint egy beteg ártatlan kisgyermek. Eleanornak kissé megszakadt a szíve, hogy így kell látnia. Lehajolt hozzá és adott neki egy csókot, ezután megölelte.
-Örökké veled maradok!
Lassan letelt a látogatás, így Eleanornak mennie kellett, de megígérte, hogy holnap is be fog térni hozzá.

Este a Tomlinson család vacsorához ült, persze Louis nélkül, aki sajnos nem lehetett velük, mert a fehér falak között feküdt. Keith úgy érezte, hogy fogadott unokája valami halálos betegségben szenved, de belül remélte, hogy tévednek a rossz megérzései. Ha viszont így van, akkor nem hagy a nevén semmit sem.
-Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én szerintem Louis valaki halálos nyavalyában szenved. –Kijelentette csak úgy a semmiből és semmi elérzékenyülés, esetleg együttérzés nem ült ki az arcára, hangsúlyára.
-Komolyan ezt kívánod neki? –Akadt ki Jay, persze ezt Keith nem vette jó néven.
-Te mit szólsz bele? Nem vigyáztál rá soha sem megfelelően és nem kívánja senki sem, hogy beteg legyen, na, inkább nem festem az ördögöt a falra, mert megint csak én leszek a rossz.
-Ne veszekedjetek! –Szólt közbe Mark.
Folytatták a vacsorát, jobbnak látták most nem beszélni erről. Ha már semmi jó téma nem tudott szóba kerülni, akkor inkább a csend és most ez volt jellemző a családra. Mostanság elég sok probléma van a vállalkozásban is, kissé nyomasztotta őket, a gyerekek máshogy dolgozták fel. Lottie és Fizzy nem kaptak annyi ruhát, mint eddig, Mark megmondta nekik, hogy egy kisebb pénzügyi probléma merült fel, így várniuk kell. Azonban aggodalomra nincs ok, mivel szó sincs csődbe menésről. Az ikrek nem kaptak annyi játékot, de velük nem osztották meg a problémát, úgy vélték, nem értenék meg. Amúgy sem nagyon izgatta őket, így is tele volt játékokkal a szobájuk, el voltak azokkal. Itt volt még Louis betegsége is, a vizsgálat eredményeit csak egy hét múlva kapják meg, de ha jól lesz, akkor hamarabb is kiengedhetik a kórházból.
Este lefekvés előtt Mark és Jay összekaptak, mivel a férfit felhívta a szeretője, és nem is tagadta.
-Egy másik nő van az életedben? –Kérdezte felháborodottan Jay.
-És akkor mi van? Úgy is elválunk, tehát semmi közöd hozzá!
-Mire jó ez. Komolyan egy nőcske miatt ment tönkre a házasságunk?
-Nem egy nőcske miatt, egyszerűen eltávolodtunk egymástól, ennyi az egész!
-A gyerekekkel mi lesz?
-Majd még meglátjuk, de az biztos, hogy te repülsz ebből a házból!
Jayt ez szíven ütötte. Hogy lesz ezek után luxus élete? Nem tudná nélkülözni, túlságosan megszokta, ennek ellenére a munkában nem vett részt aktívan, csak nagyon ritkán segített be, így persze, hogy Keith gyűlölte.

Másnap reggel iskola előtt Troy beszélni szeretett volna a lányával, mivel hónapok óta nem jutottak egyről a kettőre.
-Georgia! Mi van Lottie-val? Miért nem jutottál még be a Tomlinson villába?
-Nem tudom, apa, Lottie csak a pasijával van elfoglalva, velem alig foglalkozik.
-Akkor csinálj valamit, mert ez így nem fog menni sokáig.
-Jó, apa! Nem olyan könnyű ez, a kiscsaj elviselhetetlenül nagyképű és beképzelt. Amúgy ha jól tudom, Louis most kórházban van, gondolom, téged ő érdekel csak.
Troy meglepődött a kórház szó miatt.
-Kórházban? –Kérdezett rá meglepődve.
-Én csak hallottam, de azt nem tudom melyikben.
-Mi baja van? Ma mindenképp derítsd ki, mert be fogok menni hozzá. Amúgy meg téged is érdekelhetne, mert a testvéred és általa meggazdagodhatunk. Érted?
A lány bólogatott. Sajnálta, hogy az apját csak a pénz érdekli és nem a fia. Georgia-t eredetileg érdekelte a testvére és a vagyonának ennek semmi köze nem volt. Mikor beért az iskolába, megközelítette Lottie-t, hogy érdeklődjön Louis felől.
-Louis tényleg kórházban van? –A biztonság kedvéért rákérdezett. Lottie csak szomorúan bólogatott.
-Mi baja?
-Még nem tudom, de nem sokára kiderül.
-Melyik kórházban van?
-Miért érdekel? Csak nem bemenni akarsz hozzá?
-Nem, csak kíváncsi vagyok.

Louis épp aludni próbált, amikor valaki benyitott. Már csukva volt a szeme, de nem nyitotta ki, mivel nyilvánvaló volt számára, hogy valamelyik orvos vagy nővér az. Azonban most tévedett, egy idegen férfihangot hallott, amikor megszólította a nevén. Azonnal kinyitotta a szemét, hogy szemügyre vegye az illetőt, azonban nem sokat ért vele, mert a férfit még nem látta soha. De az is megeshetett, hogy nem ismerte fel. Ki tudja? 

2 megjegyzés:

  1. szia!:) nagyon jo lett a rész, és megint a legjobbnál hagytad abba. kérlek siess a kövivel mert nagyon kiváncsi vagyok és nagyon jo lett!!:) csak igy tovább!!!:DD

    VálaszTörlés
  2. mégis mit tudna mondani troy louisnak? :/
    remélem tomlinsonék csődbe mennek :DD
    meg hogy eleanor összejön újra louisval...

    VálaszTörlés