2014. április 25., péntek

16. rész

Nem csodálom, ha már senki se olvassa, mert olyan ritkán hozom a részeket, szó szerint havonta egyszer. Én nevetségesnek tartom ezt, de van rá magyarázatom, a múltkor már elmondtam. Annyi, hogy nem nagyon van ide ihlet már, és van több blogom is. Tudom, már alig olvassátok, de azért örülnék pár pipának és visszajelzésnek. Most viszont jó olvasást, már aki olvassa még!


Eleanor szakítani szeretett volna Louissal, amiért megint megváratta. Féltékeny volt, ezt nem tagadta, de már egyre jobban elege lett. Azonban még mindig szerette, de nem úgy, ahogy előtte, pont az ilyenek miatt. Viszont jelen esetben kapóra jött neki, hogy Keith vissza akarja őt fogadni és nem kell az utcára raknia, vagy Gemma karjaiba lökni. Mondjuk, a szakítással csak azt tenné, de legalább akkor nem nála fog lakni.
-Nem, nem költözöm oda már vissza, egyszer már elzavart, ne beszéljen összevissza. –Ellenkezett Louis, ezzel lezártnak is tekintette az ügyet, mutatta Safurának, hogy távozzon, de a lány egy nem mozdult, hanem ott állt csípőre tett kezekkel, a pénze múlik ezen.
-Mire vársz? Távozz! –Utasította tovább Louis.
-Nem, amíg nem jössz, mert neked vissza kell oda költöznöd. –Közölte, mozdulatlan volt. Eleanor csak figyelte őket, de azt gondolta, hogy ideje lenne már közbeszólnia, mivel el kell küldenie Louist, mert ő ezt nem hajlandó tovább ezt hallgatni. Nevetségesnek tartotta az egészet, ami a fiú körül történik, kissé elege is volt az egész szituációból.
-Louis! Beszélnem kell veled! –Mondta határozottan és közelebb lépett hozzá. A fiú kissé megrettent, mert Eleanor komolyan gondolta és a hangjából ítélve nem sok jó dologról szeretett volna beszélni.
-Rendben, hallgatlak. –Mondta egyszerűen.
-Akkor ez a nőszemély távozzon, mert ez személyes, és nem szeretném, hogy más is hallaná. –Közölte flegmán, időnként Safurára pillantott, hogy érezze, mennyire megveti, és már alig várja, hogy lelépjen.
-Itt sem vagyok, de kint megvárom Louist, a nappaliban. –Mondta, majd ki is lépett a szobából. Eleanor örült, azonban kicsit tartott attól, hogy az ajtó előtt kihallgatja őket.
-Mit szeretnél mondani? –Kérdezte aggódva Louis, miközben meg szerette volna fogni a lány kezét, de Eleanor elrántotta onnan.
-Itt nem alkalmas, biztos, hogy kihallgat minket. –Válaszolta dühösen Eleanor.
-Akkor dobd ki ezt a nőt, úgysem megyek el vele. –Adott határozott választ Louis.
-Igazad van. –Eleanir kiviharzott a szobából, Safura ott állt valahol az ajtó közelébe.
-Legjobb lesz, ha most elmész, mert Louis úgysem megy el veled, nem akar oda visszaköltözni, főleg nem veled! –Kiabálta Eleanor, Safura ezt felháborítónak tartotta, hogy így viselkedik.
-Te mit képzelsz magadról? Louis úgyis szakítani fog veled, mert én ezerszer jobb vagyok nálad, és feleségül fog venni, képzeld! –Ez inkább nevetségesnek hangzott, mint határozottnak, a lány közben keresztbefonta a karjait a mellkasán, fejét felemelte, mintha ő lenne a világ szépe. Eleanor csinált egy műnevetést, igazából majd szétrobban a dühtől, de nem mutathatta ki, mivel akkor Safura tudtára adná, hogy sikerült elérnie a célját. Nem szabad éreztetni vele, érezze csak magát vesztesnek.
-Elvesz téged feleségül? Még a nevedet sem bírja hallani, rosszul lesz tőled, akkor meg mit vársz? –Reagált cinikusan Eleanor, de próbálta továbbra is nyugodtnak mutatni magát. Lassan Louis is megjelent.
-Safura, menj el! Nem költözöm vissza! –Utasította, miközben az ajtó felé mutatott arra célozva, hogy Safura tegye ki a lábát azon a házból.
-Nem fogok elmenni, amíg nem jössz! –Jelentette ki keményen, igenis ragaszkodott ehhez az elhatározáshoz. Louis nem tűrte, legszívesebben kirángatná, de nem bánthat egy nőt.
-Ha nem mész el most azonnal, akkor én doblak ki! –Parancsolta, közben felemelte a hangját. A lány a kezével mérgében a combjaira csapott, hogy mégis mit képzel, hogy nem megy el vele.
-Ezt nem teheted, nagyapád megparancsolta, hogy vissza kell költöznöd. –Emelte fel a hangját Safura is, majd gyorsan kiment a lakásból és becsapta maga után az ajtót, ami eléggé csattanós volt.
-Na, szóval. –Eleanor Louis felé fordult, hogy közölje vele a mondandóját, kicsit izgult, de akkor is túl kell esnie rajta.
-Szakítok veled, nem szeretlek már. –Nagyon nehezére esett kimondania ezeket a szavakat, nem fedte teljesen a valóságot, mert valamennyire még szerette, de a büszkesége erősebb volt. Úgy érezte, ha ezt a lépést megteszi, akkor jelentősen megkönnyebbül, így hát viszonylag hamar felkészült rá. Minél hamarabb, annál jobb. Louis mindenre számított, csak erre az egyre nem, szegényt nagyon szíven ütötte. Amúgy sem volt valami jól, de ez csak rontott az állapotán. Viszonylag sápadt volt, de ezt Eleanor is látta rajta és tudta, hogy a betegsége miatt. A fiú letérdelt, amit Eleanor nem tudott hová tenni, reménykedett benne, hogy nem azért, mert rosszul lett.
-Minden rendben? –A lány is letérdelt hozzá, hogy jobban szemügyre vegye az állapotát.
-Igen, csak fáj. –Válaszolt elfojtott hangon, a fejét lehajtotta és csak a padlót nézte, miközben a könnyeivel küszködött. Igyekezett, hogy elfojtsa sírógörcsét, hogy a lány ne lássa rajta azt, hogy összetört emiatt. Nagyon szerette és most csak úgy kidobja, közben meg az okát sem tudja, bár sejti. Talán azért, mert megint megváratta és nem szólt neki semmit, ez már nem az első ilyen alkalom, tehát jogosnak gondolta. Magát hibáztatta mindenért.
-Mi fáj? –Faggatózott tovább Eleanor, közben a fiú vállaira helyezte a kezét és próbált a szemébe nézni, és sikerült is volna, ha nem kerülte volna folyton a szemkontaktust.
-Az, hogy itt hagysz. Miért? Mit tettem? Miért nem szeretsz már? –Szinte már kiabált, és útjára engedte a könnyeit távozni a szeméből. Eleanor kissé megsajnálta, de elhatározta, hogy most nem gyengülhet el, mivel már elég régóta megakarta tenni ezt a lépést. Most végre sikerült neki, nehogy már meghatódjon azon, hogy Louis sírni kezd miatta.
-Sajnálom, de már nem érzem azt, amit régen és nem akarom, hogy emiatt szenvedj. Úgy gondolom, hogy nem érdemellek meg téged és keress olyat, aki tiszta szívből szeret téged. –Vigasztalta, azonban kevés sikerrel.
-Nem tudok nélküled élni, te vagy a mindenem! –Kiabálta Louis, majd gyorsan fel is állt a padlóról és beviharzott a szobába, majd magára csapta az ajtót, ami kissé hangosra sikeredett, de nem volt durvább az előbbinél. Eleanor is feltápászkodott, miközben végig az ajtót nézte, majd közelebb ment hozzá és a kilincsre helyezte a kezét. Be szeretett volna menni, hogy megnézze mi a helyzet Louissal, de azon is elgondolkodott, hogy talán jobb lenne, ha egy kicsit nyugton hagyná. Az étkező felé vette az irányt, majd leült az asztalhoz, ahol egy üdítő volt elhelyezve, csak pohár nem volt hozzá. Ahelyett, hogy felállt volna érte, inkább beleivott az üvegbe. Kissé elgondolkodott, hogy valóban helyesen döntött-e, de végül arra jutott, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. Neki nem kell idegeskednie, és talán Louist is megkíméli, amúgy sem érdemli meg őt, mert ő jobb lányt érdemel. Egy darabig el volt a gondolataival, aztán megnézte, hogy mi a helyzet Louissal.

Louis jobbnak látta magára csukni a szobaajtót, hogy senki se zavarja. Mivel kulcs nem járt hozzá, így nem tudta bezárni, azon kellett izgulnia, hogy Eleanor hagyja most békén. Zokogott magában, azonban nem tartott ez sokáig, mivel hamar észbekapott, hogy ezzel csak sajnáltatná magát, tehát mielőtt meglátná, gyorsan letörölte a könnyeit és elkezdte pakolni a cuccait, hiszen már semmi keresnivalója nincs Eleanor lakásán.
Már javában pakolt, amikor a lány benyitott, majd mikor meglátta, hogy mit is csinált, hirtelen lefagyott meglepettségében. Nem erre számított és igazat megvallva, nem is szerette volna a szíve mélyén ezt.
-Mit csinálsz? –Kérdezte kissé ijedten, a végére a hangja elcsuklott.
-Pakolok. Nem látod? Ami köztünk volt, annak mostanra vége, hisz ezt akartad. Nem? –Reagált ingerülten Louis, lassan már mindene a bőröndben volt, gyorsan be is húzta rajta a cipzárt és a kezébe vette. Gyors léptekkel megindult, hogy egy perccel se kelljen itt tovább maradnia. Eleanornak lelkiismeret furdalása lett, úgy érezte, hogy most mindent elrontott. Utána ment, hátha megtudja még akadályozni, hogy elmenjen.
-Kérlek, gyere vissza! –Kiabált utána, Louis megállt egy pillanatra ekkor, azonban nem nézett hátra, hanem inkább továbbment. A lány futott, aztán a nyakába borult és zokogásba tört ki.
-Megbántam mindent, nem gondoltam komolyan. Nem lökhetlek annak a nőnek a karjaiba. –Mondta sírva, miközben Louis vállaiba temette az arcát. A póló kissé nedves lett a könnyektől.
-Ne csináld ezt, kérlek! –Könyörgött Louis. Nem fogja tudni elengedni, ha most hagyja, az összevisszaságot meg ki nem állhatta. Eltolta magától a lányt.
-Sajnálom, de ez a te döntésed, és nem hagyom, hogy szórakozz velem! Ha szeretnél, akkor nem tennéd ezt, és ez már nem az első ilyen alkalom. Ég veled, Eleanor! –Mondta ki végül a búcsúszót, ezzel mindörökké véget vetettek a kapcsolatuknak. Nem várta meg véletlenül sem a lány reakcióját, hanem kilépett az ajtón, amilyen gyorsan csak tudott. Amikor már a szabad ég alatt tartózkodott, elengedte magát, újabb zokogásban tört ki. Nem akarta, hogy bárki is meglássa így.
Kénytelen volt hazamenni, de nem tervezte, hogy visszaköltözik, csak pihenni szeretett volna, mert eléggé fáradtnak és gyengének érezte magát. Bement, azonban senki nem volt a nappaliban, aminek nagyon örült, mert legalább nem látták meg. Gyorsan fel is szaladt a szobájába, nem kell, hogy tudomást szerezzenek arról, hogy itt van.

Körülbelül tíz perccel később érkezett meg Keith és Safura, akik előtte étteremben ebédeltek, hogy megbeszéljék a dolgokat. Az öreg adott időt a lánynak, hogy visszaköltöztesse ebbe a házba Louist.
-Mit akarsz most csinálni? –Kérdezte Keith.
-Nem tudom, kicsit lepihenek a szobámban. –Kikönyörgött magának egy ilyet is az öregtől, ami végleg kiverte a biztosítékot a családtagok körében és még Louis nem is tud róla, mert az már az elköltözése után történt. A lány eltévesztette az ajtókat, véletlen Louis szobájába nyitott be teljesen természetesen, mintha az övé lenne. Igaz, ebben a hitben volt addig, amíg meg nem látta az ágyban. Hirtelen összerezzent az ijedségtől és a meglepettségtől, azonban ez nem tartott sokáig, mert úrrá lett rajta az öröm. Azt hitte, hogy mégis visszaköltözött. Becsukta az ajtót belülről és leült mellé az ágyra. Nézte, ahogy alszik, közben azon gondolkozott, hogy mit tegyen, mert ha most levetkőzik és befekszik mellé, talán elérheti azt, amit mindig is akart. Nem habozott, felállt, és ledobott magáról mindent a fehérneműkőn kívül. Lehúzta Louisról a takarót, elhelyezte magát a lehető legkényelmesebb módon. A fiú a hátán feküdt, a kezeit a feje felett tartotta a párnán, a jobb térdét felhajtotta, a másik lába viszont egyenes volt. Safura az oldalára fordult Louis felé, utána a hasára helyezte a kezét és nem sokkal később benyúlt a pólója alá, amit szép lassan felhúzott körülbelül a köldöke felé. Ezután szép lassan simogatni kezdte és egyre jobban haladt lefelé, majd Louis felébredt. 

2014. április 20., vasárnap

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Minden ismerősömnek Kellemes Húsvétot kívánok. Tudom, elhanyagoltam a blogot, de igyekszem befejezni ezt a történetet, előreláthatólag 20 részes lesz, később majd belehúzok, hogy minél előbb kész legyen és ne kelljen húznom az időt vele.