14. rész

Louis kezébe vette a vizsgálat eredményeit, miközben a borítékot igyekezett kinyitni, szinte remegett a keze. Ez után ránézett, ezek után már nem is kell csodálkozni, hogy kiborult. Minden reménye elveszett, legalábbis ezt érezte. Ugyanis a vizsgálatok szerint leukémiás.

-Ezt nem hiszem el! Vége mindennek!

Nem sokkal később az az orvos ment oda hozzá, akinél volt, amikor még bent feküdt a kórházban.

-Sajnálom! –Csak ennyi jött ki a torkán, miközben Louis vállára tette a kezét. Nem nézett rá a lapra, ő már e nélkül is tudta, mivel ő csinálta meg a vizsgálatot. Louis csak lehajtotta a fejét.

-Fel a fejjel, még nincs minden veszve, még a kezdeti stádiumban vagy, akár meg is gyógyulhatsz! –Megpróbált lelket önteni belé, de nem hazudott, mert valóban így is volt. Nagyon jók az esélyei, ha betartja az utasításokat, illetve ha eljár kezelésekre. Meg is szerette volna fogadni és mondta is, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy felépüljön, ehhez viszont kitartás kell, hiszen nagyon sok szenvedés és fájdalom fog rá várni. Ez összetörheti lelkileg is, de muszáj lesz felállni a padlóról, nem hagyhatja magát legyűrni. Már csak azon kellett gondolkodnia, hogyan mondja el a hozzá közel álló embereknek. Nagyon nehéz lesz, főleg, hogy ha az arcokon a fájdalmat és a szomorúságot fogja látni. Minél előbb túl van rajta, annál jobb. Úgy döntött, hogy most gyalog megy, talán azért, hogy addig is húzza ezt a dolgot, mivel először a családdal akarta közölni, utána jöhetnek a barátok. Mikor végleg hazaért, a nappaliban nem volt senki. Vajon hol lehetnek? Sebaj, addig bekapcsolja a tévét és megvárja őket, addig is fel tud készülni lelkileg. Azonban mégis azt gondolta, hogy jobb lenne túl esni rajta, akkor eggyel kevesebb problémája lenne. Végül is izgult miatta.

Fél órán belül megjelent Keith Safura oldalán, épp együtt voltak, közben az öreg adta az utasításokat a lánynak, hogy mit tegyen Louissal, ha pénzt szeretne. Pénzért mindenre képes volt.

-Szia, drágám! –Kiabálta azon a nyávogó hangján, Louis ettől a falat tudta volna kaparni.

-Jaj ne, csak ezt ne! –Gondolkozott halkan, hangosan már nem mondta ki, hanem tűrte, hogy a lány a nyakába akaszkodik, és szanaszét puszilgatja az arcát.

-Hiányoztál, drágám!

-Már megmondtam, hogy elköltözöm, tehát ne sózd rám ezt a libát! –Fordult Keith felé Louis és kissé durván szólt hozzá. Nagyon elege volt már mindenből, ami itt folyik. Új életet akart kezdeni. Még ha beteg is, sőt inkább az utcán alszik, mint, hogy itt maradjon.

-Mi az, hogy liba vagyok? –Akadt ki Safura.

-Nem érdekelsz! –Ellökte magától, a lány ideges lett. Keith is közbelépett.

-Nem bánhatsz így egy hölggyel! Ha meg el akarsz költözni, akkor ne húzd itt az időt, indulj!

-Egyet kérnék. Hogy ma este hívj össze egy gyűlést, hogy elbúcsúzzak, és még valamit szeretnék közölni veletek!

-Rendben van.

Elérkezett a vacsora ideje és talán ez lehet az utolsó ilyen családi összejövetel. Már semmi sem olyan, mint régen és ezt el kellett fogadni, változnak a dolgok. A családi összetartás sem a régi már, szinte mindenki eltávolodott egymástól. Mondjuk, ha akarták volna, akkor helyre hozhatták volna az egymással való kapcsolatukat, de ez senkin sem látszott meg. Különösen Louis volt az, aki minden kapcsolatot meg szeretett volna szakítani a családdal, és erre megvoltak az okai is. Nagyon elszántnak tűnt.

-Azért hívtam össze a családi gyűlést, mert Louis be szeretne valamit jelenteni, amit mindenkinek tudnia kell. –Mondta Keith, majd visszaült a helyére.

-Már megint azt akarod bejelenteni, hogy elmész? Azt már hallottuk! –Akadt ki Lottie.

-Nem, ennél sokkal fontosabb, amit mindenképp meg kell tudnotok. Na, szóval az lenne. –Többször elakadtak a szavai, annyira nehezére esett közölni ezt a szörnyű hírt. Megpróbálta minél jobban húzni az időt. Vett egy nagy levegőt és folytatta.

-Ugye emlékeztek, amikor kórházban voltam és akkor ki is vizsgáltak. Nos, ennek most jött meg az eredménye, ma mentem be érte. –Hangja elhalkult, így lehetett érezni, hogy nem túl jó hírt akar közölni, sőt többen azt is sejtették, hogy talán valami betegségben szenved, ami sajnos igaz is volt.

-Kiderült valami, ami nagyon sok mindent befolyásol, még az életemet is, de lehetséges, hogy nektek már nem kell ezzel foglalkoznotok, hiszen én már nem vagyok családtag, de mégis jobban örülnék, ha tudnátok róla, mielőtt elmegyek. –Már nagyon idegesítő volt ez az időhúzása, leginkább az öregnek ment már el a türelme. Legszívesebben lelőtte volna, de nem szólt inkább semmit, ugyanis már nem sokáig kell őt eltűrni és a vagyont is el tudja úgy osztani, ahogy eredetileg is akarta.

-Hogy hamarabb túl legyünk rajta és, hogy ne húzzalak tovább titeket, mert már gondolom, nagyon elegetek van belőlem, jobb lesz rátérni a lényegre. –Ismét vett egy nagy levegőt, mert most jön csak a neheze.

-Leukémiás vagyok.

Mikor ezeket a szavakat kimondta, többen is ledöbbentek, mintha nem jött volna le nekik, hogy rossz hírt akar közölni. Már a rosszullétei is furcsák voltak, tehát senki sem számíthatott semmi jóra. Keith volt az egyetlen, aki talán örült is ennek. De miért is? Annál kevesebb probléma van, még egy ok, amiért nem hagy rá egy árva vasat sem.

-Holnap meg már el is megyek! –Ez volt az utolsó szava, ezzel távozott is. A család tagjai nem szólaltak meg, mintha nem is ismernék egymást, körülbelül úgy viselkedhettek ezen az estén. Nem volt valami kellemes.

Másnap reggel Louis össze is csomagolt, majd elment. Nem tartotta szükségesnek, hogy elköszönjön bárkitől is, már semmi sem tartja vissza. Nem szeretik őt itt. Mindenki csak a pénzre hajt és ő erre nem kíváncsi. Direkt a korai időpontot választotta, nehogy még ma is össze kelljen valakivel futnia itt a házban. Eleanorhoz ment, vele már mindent megbeszélt előző nap. Mikor odaért a háza elé, a lány már oda kint várakozott. Mikor meglátta, Louis nyakába ugrott és adott neki egy csókot.

-Szia, szerelmem, már nagyon vártalak! Csak miattad keltem fel ilyen korán. –Mondta lelkesen, madarat lehetett volna vele fogatni, amiért Louis hozzá költözik.

-Most már semmi és senki sem állhat az utunkban, nincsenek középkori szabályok. Szabad ember vagyok, bár mindig is az voltam, csak voltak páran, akik korlátozni akartak, de ennek már vége.

-Becsüllek, amiért ott tudtad hagyni azt a luxus életet, nem mindenki lett volna képes rá.

Lassan bementek, hogy Louis kipakolhasson. Eleanor segített neki mindenben, már ő is magabiztosabb volt, mert Safura már le fog kopni Louisról. Már csak Gemma miatt kell aggódnia, de úgy érezte, a szerelmük mindennél erősebb.

-Együtt legyőzzük a betegséget is, újra egészséges leszel!

-Reméljük. –Válaszolt szomorúan Louis. Eleanor ekkor átölelte.

-Nem szabad feladni!

Az orvos is ugyanezt mondta, még ha nehéz is lesz, mindenképpen erősnek kell maradnia. Még nem tudni, mikor kezdődnek el a kezelések, az orvos erről értesíteni fogja. A mai napra azt tervezte, hogy kiiratkozik az egyetemről, mivel biztos volt benne, hogy nagyapja meg fogja vonni a támogatást, különben sem érezte szükségesnek. Eleanor erről le akarta beszélni és próbálta rávenni, hogy szerezze meg az ösztöndíjat, akkor nem kell fizetnie. De ehhez meg tanulni kell.

-Nem fog minden menni, a betegség mellett még tanuljak is? Nem leszek rá képes. –Mondta lehangoltan.

-Akkor halasszál! Nem kell kiiratkozni, az már végleges döntés. Ha halasztasz, akkor is a későbbiekben tudsz úgy dönteni, ha netán mégsem akarnál tanulni. Hirtelen döntéseket ne hozz, mert megbánhatod.

-Igazad van, talán jobb lesz úgy. Ma mindenképp be kell mennem.

-Nem baj, legalább elkísérsz.

Reggel fél 8-kor elindultak otthonról, mikor beértek, elköszöntek egymástól.

-Akkor délután találkozunk otthon.

Mindenki ment a dolgára. Louis felkereste az igazgatót, felvázolta neki, mi a helyzet, azonban így évközben nem lehetett volna ilyet csinálni, mert így elveszik az egész féléve, tehát azt javasolta neki, hogy tegye le a féléves vizsgákat, utána kérje a halasztást. Úgy sokkal jobban jár. Már nem volt sok hátra, mindössze másfél hónap. Persze, azt is meg lehetett érteni, hogy ha valakinek ilyen betegsége van, annak nem könnyű, főleg nem több könyvet megtanulni. Mindenben támogatni fogja, legalábbis ezt ígérte. Még azt is elnézte, hogy talán Keith megvonja tőle a támogatást.

Be kellett mennie az órákra, ha azt akarja, hogy elmehessen vizsgázni. Cuccot nem hozott, nem erre számított. Na, mindegy, majd kér valakitől papírt és tollat. Azonban, amikor belépett a terembe, olyasmi dolog történt, ami ledöbbentette. A többiek újságot olvastak és tudta, hogy rajta csámcsognak, ugyanis a mai lapban írtak egy cikket a Tomlinson családról, miszerint Louis nem tartozik közéjük, mert nem Mark az apja, illetve nem Keith unokája.

-Ez igaz? –Az egyik társa a képébe nyomta az újságot.

-Mi ez? –Kérdezte, mert tényleg nem tudta miről van szó, amíg el nem olvasta a cikket. Nagyon ideges lett, biztos volt benne, hogy ez Troy műve, mivel múltkor pont ezért csinált itt botrányt, amiről a többiek is tudnak.

Igen, igaz! Nem vagyok Tomlinson, sőt el is költöztem, mert már nem tartozom oda! Értitek? –Összegyűrte az újságot, majd a kukába vágta. Mindenki csak nézett nagyokat, Louis teljesen úgy festett, mintha kifordult volna magából.

-Mi bajod van, ember?

-Már megmondtam! Igaz a cikk, nem vagyok Tomlinson, csak egy megtűrt gyerek voltam mindvégig és hazudni kellett! Már nem érdekel semmi sem, ami oda kapcsolódik.

Leült a helyére Gemma mellé, ő sem nagyon értette, mi folyik itt. Rá is kérdezett.

-Semmi, majd elmondom.

Nem sokkal később a többiek sugdolózni kezdte a háta mögött, de nem érdekelte. Végül is fájt neki, de nem mutathatta ki. Meg látszott rajta a feszültség, Gemma próbálta nyugtatni.

-Ne figyelj ezekre a barmokra, ők nem tudják min mész keresztül.

-Köszönöm, hogy te legalább mellettem állsz!

Ezen a napon olyan dolog történt, amire senki sem számított volna: Louist leprásnak tekintették, senki sem akart a közelébe menni. 

13. rész

Tudom, mostanában nem vagyok annyira aktív, mint előtte, most is két hétig nem volt rész. Van három blogom. Igyekszem befejezni a Szemétláda csapatot, tehát kisebb szünet következik megint, mert most arra fogok ráállni. Illetve ott van még a A változás is, az amúgy nem sokakat érdekel, így abban is szünet következik, amíg nem lesz kész a Szemétláda csapat, abból már nem sok van hátra.

Jó olvasást kívánok a részhez, tudom, komit úgysem kapok, de ha tetszik, akkor annak örülök.
Ja és a szavazás is lezáródott, mint ahogy az előző blogban is, itt is Louis és Harry voltak holtversenyben. Gondolom Louis csak azért kapott ennyi szavazatot, mert ő a blog főszereplője, mint ahogy a másikban is. Harry meg amúgy is kedvenc. Itt az eredmény:

Louis kiszaladt a teremből, amiért Troy botrányt csinált, most ha mindenki megtudja majd az igazságot, akkor ő nagyon nagy bajban lesz. Meg fogják utálni az emberek, amit ő nem élne túl. Ráadásul Keith még zsarolja is, hogy csak akkor lehet benne az örökségben, ha feleségül veszi azt a hisztis libát. Nem érezte már magát családtagnak, rájött, hogy nem is érdemes küzdenie, ő sosem fog közéjük tartozni, csak egy megtűrt gyerek, nem több. Hazament teljesen kiborulva, senki sem tudta, mi történt vele. Keith Jay-hez fordult, majd így szólt hozzá.

-A fiaddal megint történt valami, menj és vigasztald meg. –A hangja gúnyos volt.

-Gondolom örülsz neki, mivel mindig ki akarod készíteni.

-Szerintem inkább miattad van. Nem az lenne most is a dolgod, hogy megvigasztald?

-Megyek is, inkább, minthogy téged hallgassalak. –Jay már indult fel a lépcsőn, de Keith még utána kiabált valamit.

-Látszik, hogy csak kényszerből teszed, nem is értem, neked minek kellettek gyerekek, te szégyentelen! Pakolhatsz is, hiszen holnaptól elköltözöl.

Ekkor Jay ledöbbent. Tudta eddig is, hogy ki lesz rúgva, de arra nem számított, hogy már ennyire hamar. Nem készült még fel rá teljesen, de nincs mit tenni. Mennie kell és Louist is rá kell beszélni, hogy tartson vele, a lányokat meg Keith úgysem engedné el. Megállt egy kis időre, de utána folytatta az útját Louis szobája fel, majd mikor odaért, bekopogott hozzá.

-Ki az? –Szólt ki Louis.

-Én vagyok. Bemehetek?

-Gyere. Nyitva van. –Benyitott, majd beljebb is lépett. Louis kissé maga alatt volt, de nem sírt. Esetleg már túl volt rajta, vagy visszafojtotta.

-Mi a baj? Mi történt veled?

-Csak volt egy kis kellemetlenség, később elmondom, most nem vagyok rá alkalmas. Sajnos ebből baj is lehet. –Válaszolta Louis.

-Na, ne ijesztgess! Amúgy nekem is rossz hírem van: Keith kidobott és holnap már el kell költöznöm.

Az volt a szerencséje, hogy amíg nincs munkája, addig Keith fizeti neki a lakbért, de maximum két hónapig.

-Tényleg kidobott?

-Igen és a te dolgod lesz, hogy megakadályozod. Ilyet nem tehet!

-Nem tudok mit tenni, engem se kedvel. Szerinted hallgatna rám?

-Akkor majd néha küldj pénzt.

Louis elgondolkodott ezeken a szavakon, néha tényleg úgy tűnt, mintha az anyját csak a pénzt érdekelné és fájt neki, hogy neki az fontosabb, mint a saját gyerekei.

-Miért nem azt kéred, hogy menjek veled? –Kérdezte Louis szomorúan.

-Nem várhatom el, hogy miattam elhagyd ezt a luxus villát, nem akarlak megfosztani ettől, ha már engem kidobtak. Remélem érted, egyáltalán nem ellened szól, inkább melletted.

-Engem nem érdekel a pénz, ha te elmész, akkor nekem sincs maradásom, sőt olyan dolog történt ma, ami miatt tényleg el kell mennem. Ennek hatására rájöttem valamire, aminek már rég meg kellett volna történnie. –A könnyeivel küszködött már, próbálta visszafojtani kevés sikerrel. Johanna meg csak figyelt fia szavaira.

-Mi történt? Mire jöttél rá? –Kérdezte aggódva, miközben magához ölelte Louist.

-Hogy én nem ide való vagyok, nem vagyok Tomlinson és soha nem is leszek az, úgy meg főleg nem, ha te elválsz Marktól és el is költözöl. Akkor én mi a fenét keressek még itt? –Kitört belőle a sírás, az anyukája vállára hajtotta a fejét, majd beletörölte a könnyeit.

-Dehogynem, innen senki sem dobhat ki téged, itt nőttél fel, neked is annyi jogod van itt lenni, mint a lányoknak. Hidd el!

Hiába a beszéd, Louis akkor is feleslegesnek érezte magát a házban, elhatározta, hogy elmegy, és nem kér az örökségből. El szerette volna azt is mondani, hogy Troy ma botrányt csapott, de nem merte, nem is akart róla beszélni, inkább magában tartotta.

-Jó lenne, ha egy kicsit pihennél, amúgy sem szabadott volna elmenned.

-Nem is akarok már, legjobb, ha valóban ki sem mozdulok. –Felelte Louis kissé elkenődve. Jay adott a fejére egy puszit, majd távozott a szobából. Egy darabig pihent, sőt el is aludt.

Eleanor most végzett az iskolában, és mivel Louist nem találta sehol sem napközben, gondolta rácsörög. Talán történt vele valami, esetleg rosszul lett, érthető volt az aggódása. Ki is csörgött, azonban egy kicsit sokat kellett várni, mire felvette.

-Szia drágám! –Szólt bele Louis fáradt hangon, érezhető volt, hogy pár másodperce ébredt fel a telefoncsörgésre.

-Felébresztettelek? –Kérdezte nevetve Eleanor, csupán csak halkan kuncogott.

-Igen, de nincs semmi baj, bármikor hívhatsz, akár az éjszaka közepén is. Neked elnézem, szépségem!

-Köszönöm! Rosszul lettél? Azért mentél haza?

-Egy kis kellemetlenség történt és ne aggódj, nem vagyok rosszul.

-Akkor jó. Akarsz találkozni?

-Most egy kis egyedüllétre van szükségem.

Troy hazament, nagyon örült a fejének, hogy sikerült botrányt csapnia, azonban előtte még felkereste a leghíresebb helyi újság szerkesztőségét, és mindent kitálalt a Tomlinson családról, hogy egy zabi gyereket neveltek fel és mégis őt akarják örökösnek. Jót nevetett magában, még a lánya sem tudta mi történt.

-Mitől van olyan kedved, apa? –Kíváncsiskodott Georgia.

-Kislányom, ez életem legszebb napja! Ki fog derülni a Tomlinson család kis piszkos ügye, amiről nagyon kevesen tudnak. –Kacsintott egyet Troy a lányára, büszke fejet vágott.

-Apa, mit csináltál Louissal? Bántottad? –Georgia aggódott, hogy talán az apja tönkre akarja tenni Louist.

Troy nevetett.

-Ugyan, kislányom! Nem bántottam én senkit, csak mindenki előtt megmondtam az igazat, hogy ő csak egy kis zabi gyerek a Tomlinson családban, illetve kitálaltam az újságíróknak is. Jó pénzt kaptam érte.

Georgia csak a fejét rázta, hogy mégis, hogy volt erre képes az apja. A saját fiát alázta meg, mindig is tudta, hogy csak érdekből akarta felkeresni Louist. Előreláthatóan botrány fog ebből kialakulni, és ezen Troy sokan nyer majd.

Este vacsorához ült a Tomlinson család összes tagja, Louis nagy bejelentésre készült, úgy érezte, már véglegesen eldöntötte, hogy mihez kezd majd magával. Változtatni akart a jelenlegi helyzeten.

-Ma este egy bejelentésem lesz, tehát vacsora után meg is tudjátok, hogy mi lesz majd ezek után velem, illetve veletek. Titeket is érinteni fog. –Jelentette ki Louis magabiztosan. Keith teljesen megdöbbent a fiú kijelentésén.

-Mire készülsz, fiam? –Kérdezte egy kicsit lenézően.

Jay ijedten pillantott a fiára, mivel érezte, hogy a bejelentésének köze van a délutáni beszélgetéshez. Talán tényleg el szeretne költözni? Reménykedett benne, hogy nem mond le a vagyonról, mert az egyetlen reménye Louis. Ha ő ebben cserben hagyja, akkor el kell mennie dolgozni, azt meg ugye nem akarta, mert soha sem volt erre szüksége.

Miután mindenki elfogyasztotta a vacsoráját, Louis felállt, így mindenki ráfigyelt.

-Be szeretném jelenteni, hogy lemondok nagyapám vagyonáról, aki valójában nem is a nagypapám. Én nem tartozom ebbe a családba, nekem itt nincs helyem, főleg, hogy anyám ki lett dobva innen. Ezen túl nekem már semmi közöm a Tomlinsonokhoz, elköltözöm innen. Nincs szükségem érdek kapcsolatokra, illetve házasságra még kevésbé. Szeretném élni a saját életemet, anélkül, hogy bárki beleszólna, illetve irányítaná.

-Nem teheted ezt, fiam! –Pattant fel a helyéről Jay.

-Én már eldöntöttem, anya.

-Miből fogunk élni. Ezt nem teheted meg!

-Dolgozni fogunk, én már elfogadtam, hogy nem tartozom a családhoz.

Lottie felpattant a helyéről, odament Louishoz és szorosan magához ölelte a fiút.

-Kérlek ne menj el, te vagy a legjobb tesó, ne hagyj itt minket! –Könyörgött a lány a testvérének. Az ikrek sem akarták, hogy elmenjen, azonban Fizzyt nem igazán izgatta a dolog, közömbösnek tűnt. Nem mutatott semmit abból, hogy örülne-e neki vagy sem.

-Sajnálom, el kell mennem, időnként majd meglátogatlak titeket. Értsétek meg, én nem vagyok igazi Tomlinson.

-Most sajnáltatni akarod magadat, Louis? –Kérdezte bosszúsan Keith, miközben a poharat kissé lecsapta az asztalra.

-Nem sajnáltatom magam, de te magad is ezt éreztetted velem. Akkor meg? Nem kell a vagyonod!

-Te tudod, én nem erőltetem. Menj csak, nincs is rád szükségem, mindig is púp voltál a hátamon, az egyetemet se fizetem már, úgy is utáltál tanulni. Iratkozz is ki!

-Rendben!

Mark is előlépett, neki is volt mondani valója.

-Hallgass meg engem is, Louis! –Szólt közbe, Louis ekkor már rá figyelt.

-Hallgatlak.

-Ne érezd, hogy nem vagy Tomlinson, nekem mindig is a fiam maradsz! Még ha nem is a biológiai. Gyere ide, hagy adjak egy nagy ölelést. –Közben Mark kitárta a karjait, Louis közelebb lépett hozzá és átölelték egymást.

Közeledett a lefekvés ideje, Jay ki volt akadva, hogy Louis így döntött. Látszott rajta, hogy feszült, de el akarta rejteni a többiek elől, hogy annyira ne tűnjön pénzéhesnek, hogy ne higgyék azt róla. Legszívesebben leüvöltötte volna a fejét, de ma már nem akarta zavarni, holnapra meg már biztosan meg is bánná. Lassan mindenki álomra hajtotta a fejét.

Eltelt pár nap, Louis ma megy be a kórházba a vizsgálat eredményeiért. Reménykedik, hogy nincs komolyabb baj, azóta nem is volt rosszul, csak egy kicsit fáradékony volt. Ez már lehet egy jel valamire, ezért aggódott is. Indult a kórház felé, a szíve a helyéről majd kiugrott az izgalom miatt.

-Jó napot! Az eredményekért jöttem, Louis Tomlinson vagyok!

-Egy pillanat, azonnal adom!

A hölgy hamarosan a kezébe is nyomta, egy borítékban volt elhelyezve. Louis idegesen kibontotta, majd elolvasta, ami a papírra van írva. Ledöbbent és meg is ijedt az eredmény láttán. 

Boldog szülinapot, Harry

Most nem új résszel jövök és tudom, hogy már régen volt rész, de valamikor a jövő hét folyamán jelentkezem. Ma ünnepli 20. szülinapját Harry, Isten éltesse sokáig.