2013. december 31., kedd

10. rész

Halihó, megjöttem a következővel, ami a szilveszteri eseményeket tartalmazza. Először is Boldog Új Évet Kívánok minden olvasónak. Már tényleg nincs sok hátra. 


Illetve itt is lezárult a szavazás, aminek itt az eredménye. Köszönöm a sok szavazatot, és az előző részhez a 12 pipát. Öröm látni, hogy ennyi embernek tetszett. Viszont miért nem kommenteltek? Azt nagyon hiányolom és nekem sokat jelentene. Na mindegy, itt az eredmény, és oldalt új szavazást tettem ki. 


Elmúlt karácsony, de még az Új Év hátra van. December 31-én éjjel mindenki mulatni fog, hogy aztán éjfélkor köszöntsék az Új Esztendőt. Hát igen, megint eltelt egy év, nagyon gyorsan szalad az idő. Olyan, mintha tegnap léptek volna át 2013-ba, és most már 2014 lesz. A Tomlinson család már készülődött, Keith kikötötte, hogy ilyenkor is együtt kell, hogy legyen a család és elmennek valami előadásra, majd vacsorára. Azonban ez nem működött valami jól, mivel Lottie Harryvel, Fizzy a barátnőivel, illetve Louis Eleanorral vagy Gemmával szerette volna eltölteni a szilvesztert. Ez az öregnek nem tetszett, üvöltözni kezdett, hogy ezek a gyerekek semmire kellőek.
-Ilyen nincsen, megszegjük a családi hagyományt? Ez nem lehet igaz, most a gyerekek le fognak részegedni? 
-Jaj, apa, ők is felnőnek, nem lehetnek mindig velünk, legalább ma hagy menjenek el szórakozni. –Csitítgatta Mark az apját.
-Ez én időmben még nem volt ez, családi hagyomány volt elmenni az előadásra, majd vacsorára. 
Mark a fejét rázta, ezt minden évben eljátsszák.
-De most nincs igazam? –Folytatta.
-Nincs, apa nincs! –Majd elment. Keith odament Louishoz.
-Te Safurával leszel, fontos, hogy együtt mutatkozzatok, ha lehet minél többet.
-Biztos nem leszek azzal a hisztérikával! Hagyj békén ezzel! És én indultam, reggelig nem láttok. –Ment az ajtó felé, majd távozott is.
-Louis! Louis! Azonnal gyere vissza, te semmire kellő! –Kiabált utána Keith, de már csak az ajtó csapódását lehetett hallani. 
Louis Eleanorhoz ment, de az ajtót csak nagyon nehezen nyitotta ki, amikor meglátta, már nem volt olyan lelkes, mint előtte. Az oka az lehet, hogy eljegyezte Safurát. Hiába magyarázta meg, hogy csak rá erőltették, meg, hogy esze ágában sincs elvenni. Csak a látszat kedvéért tette, de továbbra is őt fogja szeretni és vele lesz. A nagypapát valahogy el kell hallgattatni, nagyon nehéz eset. Természetesen megértett, hisz neki se lehetett könnyű, elképzelte, hogy mit tett volna fordított esetben. Biztos, hogy ő sem viselkedni másképp.
-Szomorú vagy. –Mondta Louis.
-Nem, csak már nem tudom, mit akarsz még tőlem, neked mennyasszonyod van, nem akarok közétek állni. –Válaszolta szomorúan Eleanor.
-Elmondtam már mi az oka. Most szakítani akarsz velem? Azt nem bírnám ki.
-Mégis te vagy az, aki mást választott, sajnálom, de nekem ez nem fog menni. Többet nem akarlak látni és kívánom, hogy legyél boldog.
-Nem! Ne! Ezt nem teheted velem, Eleanor. Nélküled semmit sem ér az életem! 
Azonban a lányt nem lehetett most meggyőzni, be is ment és magára zárta az ajtót. A fiú lenyomta a kilincset, de nem jutott be. Dörömbölt egy darabig, hiába. Sírni kezdett, hisz semmivé vált az élete.
Lottie készülődött az esti bulira, hiszen már este hatot mutatott az óra. Izgatottan várta az estét, mivel ez lesz az első szilvesztere, amikor a pasijával mehet el. Először Harry vacsorázni viszi őt, utána bemennek valahová szórakozni, ahol koncertek is lesznek. Kizárólag csak kettesben, természetesen náluk is alszik, már ha korán hazamennek, de az még közel sem biztos. Nagyon sok sminket tett fel, majd indult is. Keith állt meg az ajtóban.
-Te meg hová indulsz?
-Harryhez.
-Kértél engedélyt?
-Nem, de Louis is elment és Fizzy is készülődik. 
-Louis már 22 éves, de te és Fizzy nem mentek sehová, mert ti velünk jöttök. Értve vagyok?
-Ezt nem hiszem el. 
-Ennyi sminket meg nem tehetsz fel, ez is anyád hatása, én sosem engedném meg.
-De anya megengedi és apa is, csak te nem! Olyan konzervatív vagy. –Hú, ezt megkapta, micsoda neveletlen lány. Ez is csak Jay hibája, ribancot csinál a lányokból, ez nem mehet így tovább. Ki más lenne a hibás?
-Én elengedem a gyerekeket, de aztán viselkedni. –Lépett közbe Mark.
-Köszi apa! –Ezzel a lány már itt sem volt. 

Louis Gemma felé vette az irányt, úgy döntött, hogy nem fogja senki szilveszterét tönkretenni az ő bajaival, legjobb, ha meg sem tudja, hogy Eleanor dobta. Letörölte a könnyeit, ezután csöngetett csak be. Nem sokára nyílt az ajtó, természetesen Gemma fogadta.
-Szia, azt hittem már nem jössz, kezdtem lemondani rólad.
-Bocs, hogy késtem, lényeg, hogy itt vagyok.
-Gyere be, Harry mindjárt indul, elviszi vacsorázni a húgodat. 
-Igen, tudom, ma Lottie egésznap erről beszélt, teljesen be volt zsongva miatta.
-Elhiszem. Te mit szeretnél csinálni ma este?
Igazából Louisnak nem volt kedve semmihez a történtek miatt, az ő estéjét valaki elrontotta, de nem teheti ezt mással, nem lehet ilyen önző. Gemma kedvéért csak kellene egy kicsit felvidulnia. Mi lenne, ha meghívná vacsorázni ő is. Gemma nagyon örülne neki.
-Mit szólnál, ha elvinnélek vacsorázni és csak kettesben lennénk egész éjszaka? Vacsora után hazajönnénk, és együtt töltenénk el az időt? Őszintén szólva semmi kedvem bulizni, főleg egy zsúfolt helységre bemenni, én csak a te társaságodra vágyom ma este.
Gemma hirtelen megszólalni sem tudott, sosem hívta még el őt Louis vacsorázni. Természetesen nem bízta el magát, mert közel sem biztos, hogy ebből lehet valami. Azonban furcsának tartotta, hogy nem Eleanort hívta el. Lehetséges, hogy megint nem vette fel neki a kagylót, vagy nem nyitott ajtót? Kezdett ennek az egésznek örülni. Eleanort bántotta, hogy Louis eljegyezte azt a hisztérikát, viszont Gemmának nem lenne útban, mivel tisztában van vele, hogy a fiú ki nem állhatja és csak a nagypapája erőltette rá. Annyira meg már nem hülye, hogy elveszi feleségül, nem fogja tönkretenni senki miatt az életét.
-Örömmel elfogadom. –Mondta ugrándozva. 
-Köszönöm.
-Én köszönöm. Egy pillanat, összeszedem magam és indulhatunk is. 
Gemma felment a szobájába, majd Harry rohant le a lépcsőn.
-Hát te? –Kérdezte meglepve Harry.
-Gemmával töltöm a szilvesztert.
-Komolyan? Azt hittem rád lett erőltetve az a hisztis nőszemély, ha meg nem vele, akkor Eleanorral.
-Hát most ez így alakult. Gemma most közel áll a szívemhez, Eleanorról meg inkább ne beszéljünk.
-Komolyan? Mi történt?
-Ez most hosszú, de egyszer elmesélem. Siess, el ne késs! –Kicsit megsürgettem, mert kellemetlen volt számára a téma. Harry indult is.
Gemma lassan elkészült, csak annyi volt, hogy átöltözött és kifestette magát. Egy kicsit sok volt, na de mikor tegyen az ember magára egy kiló sminket, ha nem szilveszterkor. 
-Milyen szép vagy! –Kedveskedett egy kicsikét Louis.
-Köszönöm! –A lány fülig pirult, mégis érezte, hogy ma este valami különleges fog történni, de legjobb, ha nem éli bele magát, nehogy csalódott legyen a végére. Az egyik legelegánsabb étterembe mentek, hamarosan odajött hozzájuk a pincér, aki étlapot rakott eléjük.
-Esetleg valami italt?
-A legjobb borból kettőt. –Válaszolta Gemma büszke fejjel, Louis elnevette magát, miközben a pincér ment a dolgára.
-Most meg min nevetsz?
-Csak olyan cuki fejet vágtál, amikor mondtad, hogy a legjobb borból kettőt.
-Jaaa. Ugye jót választottam?
-Nekem mindegy.
Egy darabig csendben voltak, amíg átforgatták az étlapot, majd mire sikerült is választaniuk. Louis maga elé nézett, kicsit szomorú volt Eleanor miatt, próbálta leplezni, de kevés sikerrel, mivel Gemma észrevette, hogy lehangolt.
-Mi bajod van? Olyan szomorúnak tűnsz. –Mondta a lány.
-Nincs semmi, örülök, hogy itt vagy velem.
Kezdett nagyon furcsa lenni neki, mintha valaki megbántotta volna és vele akarna vigasztalódni. Ha így van, akkor rá mindenben lehet számítani, csak ne titkolja el.
-Annyira látszik pedig, hogy szomorú vagy. Valaki megbántott? Ha igen, ki? 
-Miből gondolod, nincs semmi bajom.
Inkább ráhagyta, majd ha otthon lesznek, megint felhozza a témát.

Fizzy átment a barátnőihez, mert csajos estét tartanak, az ikrek viszont a szülőkkel, illetve a nagypapával az említett családi hagyomány szerint, mert ők még kicsik voltak, amúgy sem akartak elmenni bulizni.
Harry és Lottie miután végeztek a vacsorával, elmentek egy szórakozó helyre egy kicsit táncolni, mindketten szerették a felhajtást és a zajos helyeket, így ez tökéletesen megfelelt nekik. Azonban valaki le akarta tapizni Lottie-t, és Harry megvédte.
-Hagyd békén a csajomat, te szemét! –Kiabált rá az illetőre, aki egy harminc év körüli részeg férfi volt.
-Hallod, irigyellek, állati jó csajod van, bár nekem is ilyenem lenne.
-Menjünk innen Lottie. 
Megfogta barátnője kezét, akit el akart gyorsan húzni, de a pasas lefogta őket.
-Engedd el! –Harry behúzott ököllel a részeg fickónak.
Gemma és Louis hazaérte, a fiú nagyon fáradtnak érezte magát, amint beértek a lakásba, egyből elfeküdt a kanapén, még a cipőjét se vette le.
-Cipőt gyorsan levenni! –Kiáltott rá Gemma játékosan.
-Nem bírom, megtennéd, hogy leveszed rólam. Annyira fáradt vagyok.
lány közelebb ment hozzá, feltűnt neki, hogy milyen sápadt, ezért a homlokára tette a kezét, nincs-e láza, de nem érezte forrónak.
-Mi bajod? Szeretnél aludni? –Louis bólogatott, majd Gemma lehúzta a lábáról a cipőt, ez után segített neki felmenni a lépcsőn, majd befeküdtek az ágyba. Louis hamar elaludt, Gemma jól érezte magát, átkarolta a fiút. Oké, hogy ez a szilveszter nem a bulizással telik el, de boldoggá tette őt, hogy azzal lehet, akit szeret, még ha nincs is viszonozva. Órák teltek el így, síri csend keletkezett a szobában, még a villany sem égett. Éjfél előtt öt perccel fel kellett őt ébreszteni, hogy köszöntség az Új Évet. Készítette is a pezsgőt, hogy koccintsanak, és amikor éjfélt ütött az óra, megtörtént az a bizonyos koccintás, egyre közelebb kerültek egymástól, míg hirtelen el nem csattant egy csók.

5 megjegyzés:

  1. Ez olyan ha nincs ló, jó a szamár is eset szerintem :D
    Am én is figyeltem hogy tök sokaknak tetszik a karis dizi :D
    fhuu ki nemnállhatom mikor ilyen fiatal ribancos kiscsajok húsz réteg vakolatban járkálnak és amikor tehetik rögtön rohannak a diszkóba ><

    VálaszTörlés
  2. imádtam imádtam imádtam:DD nekem nagyon tetszett és remélem hamar hozod a következöt mert nagyon kiváncsi vagyok hogy folytatodik:$:D
    és Keith szerintem egyre undokabb Louis-val.. amugy imádtam ezt a részt is hozd a kövit nagyon gyorsan:D

    VálaszTörlés
  3. tök jó lett:D*-* várom a következőt!:)

    VálaszTörlés
  4. Imádtam *-* gyorsan a kövit :D

    VálaszTörlés
  5. Szia! Rendeztem egy blogversenyt, ha gondolod jelentkezz! :)
    http://mynewlifeinlondonwithlouistomlinson.blogspot.hu/

    VálaszTörlés