2013. november 27., szerda

3. rész

Na meghoztam az új részt. Csak össze jött valahogy. Azonban egy kicsit csalódott vagyok, mert a második részhez csak négy tetszik pipa jött, míg az előzőekhez olyan 14-17 körül. Miért hagytátok abban az olvasást, ha tetszett? Nem értem. Remélem ezt a részt többen elolvassátok és örülnék a visszajelzéseknek is komi formájában. Ám a hétvégén karácsonyi külsőt kap a blog. És köszönöm a 28 feliratkozót, elég hamar összejöttetek ennyien és a 2600 oldal megjelenítést.

Harry mindenáron be szeretett volna jutni Lottie-hoz, de Louis akadályozta ebben. Azonban fenyegetőzni kezdett, aminek hatására Louis rosszul lett, majd Harry lábai előtt összeesett. Azt sem tudta mit csináljon, fel sem fogta, hogyan történhetett ez. Vajon ő az oka annak, hogy összeesett, hogy rosszul lett? Elkezdett ezen gondolkodni, majd rájött, hogy ez kizárt, mert alapból  baj lehetett vele, tehát megnyugodott. Most lenne lehetőség arra, hogy berohanjon, ugyanis a kapu tárva nyitva volt, szabad az út. Na, de ha ezt megteszi otthagyva Louist ájultan, akkor bizonyára Lottie-nál örökre eláshatja majd magát, mert még annyi szíve sem volt, hogy segítsen rajta. Tehát inkább maradt, letérdelt hozzá, hogy jobban szemügyre vegye a mozdulatlan fiút. 
-Térj magadhoz! Mi a fene van veled? –Beszélt hozzá, de hiába, mert választ nem kapott. A zsebéből kihalászta a telefonját, mert úgy határozott kihívja hozzá a mentőket, ám ekkor két lány jelent meg a kapuban: Lottie és Fizzy, akik nem voltak vicces kedvükben. Sőt kifejezetten ellenszenvet váltott ki belőlük Harry jelenléte.
-Bántottad Louist? Ha igen, akkor keservesen meg fogod bánni, te felfújt hólyag! –Mondta bosszúsan Lottie.
Harry mentegetőzni kezdett.
-Nem, én egy ujjal nem értem hozzá! Megmagyarázom!
-Nincs szükség arra, hogy hazudozz! Pontosan tudjuk, hogy be akartál jutni hozzám, ezért leütötted! –Vádaskodott Lottie, közben meg nem is sejtette, hogy testvére csak rosszul lett, semmi verekedés nem volt.
-Dehogy ütöttem le! Egyszer csak elsápadt, majd összeesett! Ezért is van a kezemben a telefon, hogy kihívjam a mentőket!
-Nem kell! Takarodj innen! –Parancsolt rá Lottie.
-Ne segítsek bevinni? Nem fogjátok elbírni! –Ajánlkozott fel Harry. Most valóban szívből tette, mivel komolyan gondolta Lottie-val, még ha nem is hisznek neki, mert ilyen szempontból már eljátszotta a bizalmát mindenkivel szemben.
-Nem szükséges! Bemegyek szólni apának! Fizzy, maradj itt és ne engedd, hogy ez a vadbarom hozzá érjen! –Adta ki a parancsot húgának Lottie, míg ő bement szólni az apukájának, hogy hozza be Louist. Harry továbbra is erőszakoskodott, hátha Fizzy megengedi neki.
-Akkor segíthetek? –Kérdezte lágy hangon.
-Hát nem tudom, Lottie ki fog nyírni, ha hozzá érsz! Nem csak téged, hanem engem is! Nem akarok veszekedést vele, tehát inkább menj el! 
-Akkor mondd meg, hogy miért utál!
-Nem tudom, de majd megkérdezem! Kérlek most menj el!
-Rendben van! De még visszajövök és nem fogom feladni! Na szia!
-Szia!
Harry megfordult és elment. A rózsát ott felejtette a földön, amit Fizzy észre is vett. Felvette, majd jobban megvizsgálta és azon gondolkodott, hogy Lottie-nak szánta-e. Hát persze, kinek másnak, hisz észrevette, hogy ez a fiú udvarol a nővérének. Valamiért ez nem tetszett neki, unta már, hogy mindig csak Lottie és ő ezért csak a háttérben meghúzódik. Ráadásul ez a pasi irtó helyes, legalábbis így gondolta. Miért egy olyan kell neki, aki utálja őt, mivel ő szívesen járna vele. Nem sokára Lottie kiért Markkal, az apukájukkal.
-Mi történt, lányok? –Kérdezte a férfi a lányait, ekkor Lottie előlépett.
-Itt volt az a barom, aki nekem akar udvarolni, kétszer is csöngetett, ekkor mondtam Louisnak küldje el és gondolom leütötte, hogy bejusson, de még időben kiértünk!
-Biztos, hogy leütötte? Láttad? –Kérdezte Mark.
-Hát azt nem, de biztos vagyok benne! –Lottie kitartott a véleménye mellett, ám neki is kezdett furcsává válni, hogy miért nem tér magához ennyi idő után. Elgondolkodott rajta, de nem szólt semmit. Mark kezébe vette Louist és becipelte őt a szobájába. A nappaliban ott volt Keith, Jay és az ikrek, akik mind látták, hogy Louis eszméletlen. Keith Jay felé fordult, majd szóvá tette ezt az egészet.
-Jay, mi van a fiaddal?
-Fogalmam sincs mi lehet vele. –Válaszolta nyugodtan Jay.
-Nem tudom, mostanában eléggé fáradékony és sápadt. Én csak figyelmeztettelek, a te fiad! Sosem voltál minta anya, mit is várhatnék tőled, te semmire kellő?
Kezdődik megint, ez megy már húsz éve. Keith sosem békült meg Jay-el, mindig is azt gondolta, hogy csak a pénzre hajt, főleg, hogy most eléggé viharos a házasságuk. Az öreg alig várta, hogy már elváljanak, hogy kitegye ezt a nőt a házból. Louist sosem tekintette az unokájának, csak egy áldozatnak tartotta, hogy ilyen anyja van, az apjáról meg nem is beszélve.
-Kezded megint? Nem unod még? –Akadt ki Jay.
-Inkább nézd meg a fiadat, addig is foglalkozol a gyerekeiddel, ha már olyan nehezedre esett mindig is! –Majd eltávozott, inkább, minthogy ezzel a nővel kelljen lennie egy légtérben.

Eleanor amikor hazaért, nagyon rosszul érezte magát, amiért ez történt. Ha nem hozza meg a döntését, akkor továbbra is el kell ezt tűrnie, meg a sok irigykedő libát is, amiből már nagyon elege van. Talán legjobb lesz, ha szakít vele, ezen elgondolkodott egy darabig, majd végül arra jutott, hogy akkor elkezdődne egy újabb szenvedés, mert nélküle üres az élete. Ennek is egyszer vége lesz, csak túl kell esnie rajta. Fogta magát és elindult Gemmához, hogy beszéljen vele. Átadja neki Louist.
Mikor odaért, összefutott Harryvel, aki épp haza felé tartott.
-Hát te mit keresel itt? –Kérdezte meglepetten.
-Beszélnem kell Gemmával. –Felelte szomorúan Eleanor.
-Csak nem rájöttél az igazságra? 
-De igen! Pont emiatt szeretnék vele beszélni.
-Persze! Menj csak!
Harry előre engedte Eleanort, majd becsukta maga mögött az ajtót. Gemma a nappaliban tévézett és a tükörből látta meg Eleanort, ekkor elöntötte a düh. Mit keres itt az a nő, aki akadályozza a boldogságát? Vajon mit akarhat? Felállta, majd megfordult.
-Szia Eleanor! Érezd magad otthon! –Próbált kedves lenni, de legszívesebben elküldte volna melegebb éghajlatra. Csak Louis miatt nem tette.
-Köszönöm! Beszélnem kell veled. –Fordította komolyra a témát Eleanor.
-Harry, ne hallgatózz! –Szólt rá Gemma, ekkor a fiú itt sem volt, de persze megállt az ajtó előtt hallgatózni. Ebből ő sem maradhat ki.
-Szakítok Louisszal! Így számodra szabaddá válik az út! –Mondta, miközben lehajtotta a fejét, majdnem elsírta magát és ezt Gemma is észre vette rajta. Nem tudta, hogy ezt most komolyan mondja, vagy csak viccel.
-De miért? Mi történt?
-Az legyen az én dolgom! Holnap fogom megmondani neki. Időt kértem tőle mára. Legyél vele boldog, én kiléptem az életéből! 
Eleanor ekkor távozott, természetesen Gemma egy percig sem akarta visszatartani, sőt örült is a hírnek, még ha nem is mutatta ezt ki. Talán így több esélye lesz Louisnál, ha már Eleanor szakít vele? 

Louis később magához tért a saját szobájában, az anyukáját látta maga előtt, a többiek meg hagyták pihenni. Maga sem tudja, hogy mi történt az előbb, miért lett rosszul, hiszen ilyesmi még nem igazán fordult elő.
-Jól vagy? –Kérdezte tőle halkan az anyukája.
-Azt hiszem igen.
-Mi történt?
-Hát ööö…nem tudom! –Louis a fejére helyezte a kezét.
-Csak nem leütöttek, ahogy Lottie is mondta? 
-Nem ütött le senki, vagyis nekem nem rémlik.
Később egy halk kopogás hallatszott, Jay kiszólt, hogy nyitva van, ezért az illető belépett, aki nem más volt, mint Keith.
-Hogy van az úrfi? –Kérdezte gúnyosan.
Louisnak rosszul esett mindig is, hogy Keith őt nem tartja az igazi unokájának és, hogy vele mindig máshogy bánik, ha az öregnek rossz napja van, akkor még sértegetni is képes, mint ahogy most is teszi. Ha ilyenkor meg mer szólalni, akkor lekiabálja a fejét, az most meg neki nem hiányzott, így is fájt a feje és egy kicsit szédült is. Odalépett az ágya mellé, nem tudta mire készül, bár ütést egyszer sem kapott szerencsére még tőle.
-Mi az, megütötték a kis fejedet, amitől elájultál? –Továbbra is gúnyolódott, miközben megkopogtatta kicsit erősebben Louis fejét. A fiú elhúzta a fejét, majd Jay ellökte onnan Keith kezét.
-Hagyd békén! –Szólt rá az öregre keményebben, ő csak nevetett.
-Mi az? Nem fogom bántani a fiacskádat! –Ezzel távozott is a szobából, egyenesen a sajátjába vonult és elkezdett gondolkodni a végrendeletén. A hétvégén családi gyűlést hív össze, hogy közölje velük, hogy hamarosan távozik az élők sorából és biztosítani szeretné unokái jövőjét. Louisnak is adjon valamit, vagy maradjon semmi nélkül, végül is neki csak a saját vér szerinti unokáiról kötelessége gondoskodni, nem pedig egy betolakodó nőszemély gyerekéről. Ő így volt ezzel és hamarosan megírta végrendeletének a vázlatát.

Másnap reggel Louis idegesen kelt fel, mivel nem tudta, hogy Eleanor milyen választ fog adni, ugyanis időt kért. Még az is lehetséges, hogy nem döntött és tovább kell várakoznia. Senkinek nem beszélt még róla, hiszen még semmi sem biztos. Elindult a megbeszélt hely felé, ott találkozott Eleanorral, aki csak szomorúan nézett maga elé.
-Szia! –Köszönt neki halkan Louis.
-Szia! Nagyon fontos dologról kell veled beszélnem! Kérlek hallgass meg! –Mondta a lány.
-Hallgatlak!
Belenézett Louis szemeibe, volt benne valami, ami egy kicsit visszatartotta őt, hogy szakítson vele. Szomorúságot látott benne, talán nem ez a legjobb alkalom erre. Aztán azon töprengett, hogy sosem lesz elég bátor hozzá, minél hamarabb túl lesz rajta, anná könnyebb lesz, így legalább nem fog rágódni a dolgon heteken keresztül. Egy perc csend következett, miközben Eleanor gondolkodott, ebből Louis zökkentette ki.
-Ha szakítani akarsz velem, akkor mondd meg! Ha nem szeretsz már, akkor ne tartsd magadban! Meg fogom érteni és nem fogom erőltetni, csak ne hazudj!
-Én nem akarlak megbántani, de… -Eleanor hangja elcsuklott.
-Mondd már! –Szólt egy kicsit keményebben Louis.
Eleanor leblokkolt, azt sem tudja, hogy most mit csináljon és ez nagyon zavarta őt.

1 megjegyzés: