Nem csodálom, ha már senki se olvassa, mert olyan ritkán hozom a részeket, szó szerint havonta egyszer. Én nevetségesnek tartom ezt, de van rá magyarázatom, a múltkor már elmondtam. Annyi, hogy nem nagyon van ide ihlet már, és van több blogom is. Tudom, már alig olvassátok, de azért örülnék pár pipának és visszajelzésnek. Most viszont jó olvasást, már aki olvassa még!
Eleanor
szakítani szeretett volna Louissal, amiért megint megváratta. Féltékeny volt,
ezt nem tagadta, de már egyre jobban elege lett. Azonban még mindig szerette,
de nem úgy, ahogy előtte, pont az ilyenek miatt. Viszont jelen esetben kapóra
jött neki, hogy Keith vissza akarja őt fogadni és nem kell az utcára raknia,
vagy Gemma karjaiba lökni. Mondjuk, a szakítással csak azt tenné, de legalább
akkor nem nála fog lakni.
-Nem,
nem költözöm oda már vissza, egyszer már elzavart, ne beszéljen összevissza.
–Ellenkezett Louis, ezzel lezártnak is tekintette az ügyet, mutatta Safurának,
hogy távozzon, de a lány egy nem mozdult, hanem ott állt csípőre tett kezekkel,
a pénze múlik ezen.
-Mire
vársz? Távozz! –Utasította tovább Louis.
-Nem,
amíg nem jössz, mert neked vissza kell oda költöznöd. –Közölte, mozdulatlan
volt. Eleanor csak figyelte őket, de azt gondolta, hogy ideje lenne már
közbeszólnia, mivel el kell küldenie Louist, mert ő ezt nem hajlandó tovább ezt
hallgatni. Nevetségesnek tartotta az egészet, ami a fiú körül történik, kissé
elege is volt az egész szituációból.
-Louis!
Beszélnem kell veled! –Mondta határozottan és közelebb lépett hozzá. A fiú
kissé megrettent, mert Eleanor komolyan gondolta és a hangjából ítélve nem sok
jó dologról szeretett volna beszélni.
-Rendben,
hallgatlak. –Mondta egyszerűen.
-Akkor
ez a nőszemély távozzon, mert ez személyes, és nem szeretném, hogy más is
hallaná. –Közölte flegmán, időnként Safurára pillantott, hogy érezze, mennyire
megveti, és már alig várja, hogy lelépjen.
-Itt
sem vagyok, de kint megvárom Louist, a nappaliban. –Mondta, majd ki is lépett a
szobából. Eleanor örült, azonban kicsit tartott attól, hogy az ajtó előtt
kihallgatja őket.
-Mit
szeretnél mondani? –Kérdezte aggódva Louis, miközben meg szerette volna fogni a
lány kezét, de Eleanor elrántotta onnan.
-Itt
nem alkalmas, biztos, hogy kihallgat minket. –Válaszolta dühösen Eleanor.
-Akkor
dobd ki ezt a nőt, úgysem megyek el vele. –Adott határozott választ Louis.
-Igazad
van. –Eleanir kiviharzott a szobából, Safura ott állt valahol az ajtó közelébe.
-Legjobb
lesz, ha most elmész, mert Louis úgysem megy el veled, nem akar oda
visszaköltözni, főleg nem veled! –Kiabálta Eleanor, Safura ezt felháborítónak
tartotta, hogy így viselkedik.
-Te
mit képzelsz magadról? Louis úgyis szakítani fog veled, mert én ezerszer jobb
vagyok nálad, és feleségül fog venni, képzeld! –Ez inkább nevetségesnek
hangzott, mint határozottnak, a lány közben keresztbefonta a karjait a
mellkasán, fejét felemelte, mintha ő lenne a világ szépe. Eleanor csinált egy
műnevetést, igazából majd szétrobban a dühtől, de nem mutathatta ki, mivel
akkor Safura tudtára adná, hogy sikerült elérnie a célját. Nem szabad éreztetni
vele, érezze csak magát vesztesnek.
-Elvesz
téged feleségül? Még a nevedet sem bírja hallani, rosszul lesz tőled, akkor meg
mit vársz? –Reagált cinikusan Eleanor, de próbálta továbbra is nyugodtnak
mutatni magát. Lassan Louis is megjelent.
-Safura,
menj el! Nem költözöm vissza! –Utasította, miközben az ajtó felé mutatott arra
célozva, hogy Safura tegye ki a lábát azon a házból.
-Nem
fogok elmenni, amíg nem jössz! –Jelentette ki keményen, igenis ragaszkodott
ehhez az elhatározáshoz. Louis nem tűrte, legszívesebben kirángatná, de nem
bánthat egy nőt.
-Ha
nem mész el most azonnal, akkor én doblak ki! –Parancsolta, közben felemelte a
hangját. A lány a kezével mérgében a combjaira csapott, hogy mégis mit képzel,
hogy nem megy el vele.
-Ezt
nem teheted, nagyapád megparancsolta, hogy vissza kell költöznöd. –Emelte fel a
hangját Safura is, majd gyorsan kiment a lakásból és becsapta maga után az
ajtót, ami eléggé csattanós volt.
-Na,
szóval. –Eleanor Louis felé fordult, hogy közölje vele a mondandóját, kicsit
izgult, de akkor is túl kell esnie rajta.
-Szakítok
veled, nem szeretlek már. –Nagyon nehezére esett kimondania ezeket a szavakat,
nem fedte teljesen a valóságot, mert valamennyire még szerette, de a büszkesége
erősebb volt. Úgy érezte, ha ezt a lépést megteszi, akkor jelentősen
megkönnyebbül, így hát viszonylag hamar felkészült rá. Minél hamarabb, annál
jobb. Louis mindenre számított, csak erre az egyre nem, szegényt nagyon szíven
ütötte. Amúgy sem volt valami jól, de ez csak rontott az állapotán. Viszonylag
sápadt volt, de ezt Eleanor is látta rajta és tudta, hogy a betegsége miatt. A
fiú letérdelt, amit Eleanor nem tudott hová tenni, reménykedett benne, hogy nem
azért, mert rosszul lett.
-Minden
rendben? –A lány is letérdelt hozzá, hogy jobban szemügyre vegye az állapotát.
-Igen,
csak fáj. –Válaszolt elfojtott hangon, a fejét lehajtotta és csak a padlót
nézte, miközben a könnyeivel küszködött. Igyekezett, hogy elfojtsa sírógörcsét,
hogy a lány ne lássa rajta azt, hogy összetört emiatt. Nagyon szerette és most
csak úgy kidobja, közben meg az okát sem tudja, bár sejti. Talán azért, mert
megint megváratta és nem szólt neki semmit, ez már nem az első ilyen alkalom,
tehát jogosnak gondolta. Magát hibáztatta mindenért.
-Mi
fáj? –Faggatózott tovább Eleanor, közben a fiú vállaira helyezte a kezét és
próbált a szemébe nézni, és sikerült is volna, ha nem kerülte volna folyton a
szemkontaktust.
-Az,
hogy itt hagysz. Miért? Mit tettem? Miért nem szeretsz már? –Szinte már
kiabált, és útjára engedte a könnyeit távozni a szeméből. Eleanor kissé
megsajnálta, de elhatározta, hogy most nem gyengülhet el, mivel már elég régóta
megakarta tenni ezt a lépést. Most végre sikerült neki, nehogy már meghatódjon
azon, hogy Louis sírni kezd miatta.
-Sajnálom,
de már nem érzem azt, amit régen és nem akarom, hogy emiatt szenvedj. Úgy
gondolom, hogy nem érdemellek meg téged és keress olyat, aki tiszta szívből
szeret téged. –Vigasztalta, azonban kevés sikerrel.
-Nem
tudok nélküled élni, te vagy a mindenem! –Kiabálta Louis, majd gyorsan fel is
állt a padlóról és beviharzott a szobába, majd magára csapta az ajtót, ami
kissé hangosra sikeredett, de nem volt durvább az előbbinél. Eleanor is
feltápászkodott, miközben végig az ajtót nézte, majd közelebb ment hozzá és a
kilincsre helyezte a kezét. Be szeretett volna menni, hogy megnézze mi a
helyzet Louissal, de azon is elgondolkodott, hogy talán jobb lenne, ha egy
kicsit nyugton hagyná. Az étkező felé vette az irányt, majd leült az asztalhoz,
ahol egy üdítő volt elhelyezve, csak pohár nem volt hozzá. Ahelyett, hogy
felállt volna érte, inkább beleivott az üvegbe. Kissé elgondolkodott, hogy
valóban helyesen döntött-e, de végül arra jutott, hogy mindenkinek így lesz a
legjobb. Neki nem kell idegeskednie, és talán Louist is megkíméli, amúgy sem
érdemli meg őt, mert ő jobb lányt érdemel. Egy darabig el volt a gondolataival,
aztán megnézte, hogy mi a helyzet Louissal.
Louis
jobbnak látta magára csukni a szobaajtót, hogy senki se zavarja. Mivel kulcs
nem járt hozzá, így nem tudta bezárni, azon kellett izgulnia, hogy Eleanor
hagyja most békén. Zokogott magában, azonban nem tartott ez sokáig, mivel hamar
észbekapott, hogy ezzel csak sajnáltatná magát, tehát mielőtt meglátná, gyorsan
letörölte a könnyeit és elkezdte pakolni a cuccait, hiszen már semmi
keresnivalója nincs Eleanor lakásán.
Már
javában pakolt, amikor a lány benyitott, majd mikor meglátta, hogy mit is
csinált, hirtelen lefagyott meglepettségében. Nem erre számított és igazat
megvallva, nem is szerette volna a szíve mélyén ezt.
-Mit
csinálsz? –Kérdezte kissé ijedten, a végére a hangja elcsuklott.
-Pakolok.
Nem látod? Ami köztünk volt, annak mostanra vége, hisz ezt akartad. Nem? –Reagált
ingerülten Louis, lassan már mindene a bőröndben volt, gyorsan be is húzta
rajta a cipzárt és a kezébe vette. Gyors léptekkel megindult, hogy egy perccel
se kelljen itt tovább maradnia. Eleanornak lelkiismeret furdalása lett, úgy
érezte, hogy most mindent elrontott. Utána ment, hátha megtudja még
akadályozni, hogy elmenjen.
-Kérlek,
gyere vissza! –Kiabált utána, Louis megállt egy pillanatra ekkor, azonban nem
nézett hátra, hanem inkább továbbment. A lány futott, aztán a nyakába borult és
zokogásba tört ki.
-Megbántam
mindent, nem gondoltam komolyan. Nem lökhetlek annak a nőnek a karjaiba. –Mondta
sírva, miközben Louis vállaiba temette az arcát. A póló kissé nedves lett a könnyektől.
-Ne
csináld ezt, kérlek! –Könyörgött Louis. Nem fogja tudni elengedni, ha most
hagyja, az összevisszaságot meg ki nem állhatta. Eltolta magától a lányt.
-Sajnálom,
de ez a te döntésed, és nem hagyom, hogy szórakozz velem! Ha szeretnél, akkor
nem tennéd ezt, és ez már nem az első ilyen alkalom. Ég veled, Eleanor! –Mondta
ki végül a búcsúszót, ezzel mindörökké véget vetettek a kapcsolatuknak. Nem
várta meg véletlenül sem a lány reakcióját, hanem kilépett az ajtón, amilyen
gyorsan csak tudott. Amikor már a szabad ég alatt tartózkodott, elengedte
magát, újabb zokogásban tört ki. Nem akarta, hogy bárki is meglássa így.
Kénytelen
volt hazamenni, de nem tervezte, hogy visszaköltözik, csak pihenni szeretett
volna, mert eléggé fáradtnak és gyengének érezte magát. Bement, azonban senki
nem volt a nappaliban, aminek nagyon örült, mert legalább nem látták meg.
Gyorsan fel is szaladt a szobájába, nem kell, hogy tudomást szerezzenek arról,
hogy itt van.
Körülbelül
tíz perccel később érkezett meg Keith és Safura, akik előtte étteremben
ebédeltek, hogy megbeszéljék a dolgokat. Az öreg adott időt a lánynak, hogy
visszaköltöztesse ebbe a házba Louist.
-Mit
akarsz most csinálni? –Kérdezte Keith.
-Nem
tudom, kicsit lepihenek a szobámban. –Kikönyörgött magának egy ilyet is az
öregtől, ami végleg kiverte a biztosítékot a családtagok körében és még Louis
nem is tud róla, mert az már az elköltözése után történt. A lány eltévesztette
az ajtókat, véletlen Louis szobájába nyitott be teljesen természetesen, mintha
az övé lenne. Igaz, ebben a hitben volt addig, amíg meg nem látta az ágyban.
Hirtelen összerezzent az ijedségtől és a meglepettségtől, azonban ez nem
tartott sokáig, mert úrrá lett rajta az öröm. Azt hitte, hogy mégis
visszaköltözött. Becsukta az ajtót belülről és leült mellé az ágyra. Nézte,
ahogy alszik, közben azon gondolkozott, hogy mit tegyen, mert ha most
levetkőzik és befekszik mellé, talán elérheti azt, amit mindig is akart. Nem
habozott, felállt, és ledobott magáról mindent a fehérneműkőn kívül. Lehúzta
Louisról a takarót, elhelyezte magát a lehető legkényelmesebb módon. A fiú a
hátán feküdt, a kezeit a feje felett tartotta a párnán, a jobb térdét
felhajtotta, a másik lába viszont egyenes volt. Safura az oldalára fordult
Louis felé, utána a hasára helyezte a kezét és nem sokkal később benyúlt a
pólója alá, amit szép lassan felhúzott körülbelül a köldöke felé. Ezután szép
lassan simogatni kezdte és egyre jobban haladt lefelé, majd Louis felébredt.
Woooow folytatast! *-*
VálaszTörlésNagyon jo,folytasd.:)
VálaszTörlésEgyebkent a blogjaid kozul ez a kedvencem.:)
Én még mindig olvasom a blogodat és nem pártoltam el tőle!:)
VálaszTörlésImádtam ezt a részt! folytatást!:3
Köszi nektek, igyekszem hozni hogy minél előbb be tudjam fejezni :)
VálaszTörlés