2014. február 5., szerda

13. rész

Tudom, mostanában nem vagyok annyira aktív, mint előtte, most is két hétig nem volt rész. Van három blogom. Igyekszem befejezni a Szemétláda csapatot, tehát kisebb szünet következik megint, mert most arra fogok ráállni. Illetve ott van még a A változás is, az amúgy nem sokakat érdekel, így abban is szünet következik, amíg nem lesz kész a Szemétláda csapat, abból már nem sok van hátra.
Jó olvasást kívánok a részhez, tudom, komit úgysem kapok, de ha tetszik, akkor annak örülök.
Ja és a szavazás is lezáródott, mint ahogy az előző blogban is, itt is Louis és Harry voltak holtversenyben. Gondolom Louis csak azért kapott ennyi szavazatot, mert ő a blog főszereplője, mint ahogy a másikban is. Harry meg amúgy is kedvenc. Itt az eredmény:



Louis kiszaladt a teremből, amiért Troy botrányt csinált, most ha mindenki megtudja majd az igazságot, akkor ő nagyon nagy bajban lesz. Meg fogják utálni az emberek, amit ő nem élne túl. Ráadásul Keith még zsarolja is, hogy csak akkor lehet benne az örökségben, ha feleségül veszi azt a hisztis libát. Nem érezte már magát családtagnak, rájött, hogy nem is érdemes küzdenie, ő sosem fog közéjük tartozni, csak egy megtűrt gyerek, nem több. Hazament teljesen kiborulva, senki sem tudta, mi történt vele. Keith Jay-hez fordult, majd így szólt hozzá.
-A fiaddal megint történt valami, menj és vigasztald meg. –A hangja gúnyos volt.
-Gondolom örülsz neki, mivel mindig ki akarod készíteni.
-Szerintem inkább miattad van. Nem az lenne most is a dolgod, hogy megvigasztald?
-Megyek is, inkább, minthogy téged hallgassalak. –Jay már indult fel a lépcsőn, de Keith még utána kiabált valamit.
-Látszik, hogy csak kényszerből teszed, nem is értem, neked minek kellettek gyerekek, te szégyentelen! Pakolhatsz is, hiszen holnaptól elköltözöl.
Ekkor Jay ledöbbent. Tudta eddig is, hogy ki lesz rúgva, de arra nem számított, hogy már ennyire hamar. Nem készült még fel rá teljesen, de nincs mit tenni. Mennie kell és Louist is rá kell beszélni, hogy tartson vele, a lányokat meg Keith úgysem engedné el. Megállt egy kis időre, de utána folytatta az útját Louis szobája fel, majd mikor odaért, bekopogott hozzá.
-Ki az? –Szólt ki Louis.
-Én vagyok. Bemehetek?
-Gyere. Nyitva van. –Benyitott, majd beljebb is lépett. Louis kissé maga alatt volt, de nem sírt. Esetleg már túl volt rajta, vagy visszafojtotta.
-Mi a baj? Mi történt veled?
-Csak volt egy kis kellemetlenség, később elmondom, most nem vagyok rá alkalmas. Sajnos ebből baj is lehet. –Válaszolta Louis.
-Na, ne ijesztgess! Amúgy nekem is rossz hírem van: Keith kidobott és holnap már el kell költöznöm.
Az volt a szerencséje, hogy amíg nincs munkája, addig Keith fizeti neki a lakbért, de maximum két hónapig.
-Tényleg kidobott?
-Igen és a te dolgod lesz, hogy megakadályozod. Ilyet nem tehet!
-Nem tudok mit tenni, engem se kedvel. Szerinted hallgatna rám?
-Akkor majd néha küldj pénzt.
Louis elgondolkodott ezeken a szavakon, néha tényleg úgy tűnt, mintha az anyját csak a pénzt érdekelné és fájt neki, hogy neki az fontosabb, mint a saját gyerekei.
-Miért nem azt kéred, hogy menjek veled? –Kérdezte Louis szomorúan.
-Nem várhatom el, hogy miattam elhagyd ezt a luxus villát, nem akarlak megfosztani ettől, ha már engem kidobtak. Remélem érted, egyáltalán nem ellened szól, inkább melletted.
-Engem nem érdekel a pénz, ha te elmész, akkor nekem sincs maradásom, sőt olyan dolog történt ma, ami miatt tényleg el kell mennem. Ennek hatására rájöttem valamire, aminek már rég meg kellett volna történnie. –A könnyeivel küszködött már, próbálta visszafojtani kevés sikerrel. Johanna meg csak figyelt fia szavaira.
-Mi történt? Mire jöttél rá? –Kérdezte aggódva, miközben magához ölelte Louist.
-Hogy én nem ide való vagyok, nem vagyok Tomlinson és soha nem is leszek az, úgy meg főleg nem, ha te elválsz Marktól és el is költözöl. Akkor én mi a fenét keressek még itt? –Kitört belőle a sírás, az anyukája vállára hajtotta a fejét, majd beletörölte a könnyeit.
-Dehogynem, innen senki sem dobhat ki téged, itt nőttél fel, neked is annyi jogod van itt lenni, mint a lányoknak. Hidd el!
Hiába a beszéd, Louis akkor is feleslegesnek érezte magát a házban, elhatározta, hogy elmegy, és nem kér az örökségből. El szerette volna azt is mondani, hogy Troy ma botrányt csapott, de nem merte, nem is akart róla beszélni, inkább magában tartotta.
-Jó lenne, ha egy kicsit pihennél, amúgy sem szabadott volna elmenned.
-Nem is akarok már, legjobb, ha valóban ki sem mozdulok. –Felelte Louis kissé elkenődve. Jay adott a fejére egy puszit, majd távozott a szobából. Egy darabig pihent, sőt el is aludt.

Eleanor most végzett az iskolában, és mivel Louist nem találta sehol sem napközben, gondolta rácsörög. Talán történt vele valami, esetleg rosszul lett, érthető volt az aggódása. Ki is csörgött, azonban egy kicsit sokat kellett várni, mire felvette.
-Szia drágám! –Szólt bele Louis fáradt hangon, érezhető volt, hogy pár másodperce ébredt fel a telefoncsörgésre.
-Felébresztettelek? –Kérdezte nevetve Eleanor, csupán csak halkan kuncogott.
-Igen, de nincs semmi baj, bármikor hívhatsz, akár az éjszaka közepén is. Neked elnézem, szépségem!
-Köszönöm! Rosszul lettél? Azért mentél haza?
-Egy kis kellemetlenség történt és ne aggódj, nem vagyok rosszul.
-Akkor jó. Akarsz találkozni?
-Most egy kis egyedüllétre van szükségem.

Troy hazament, nagyon örült a fejének, hogy sikerült botrányt csapnia, azonban előtte még felkereste a leghíresebb helyi újság szerkesztőségét, és mindent kitálalt a Tomlinson családról, hogy egy zabi gyereket neveltek fel és mégis őt akarják örökösnek. Jót nevetett magában, még a lánya sem tudta mi történt.
-Mitől van olyan kedved, apa? –Kíváncsiskodott Georgia.
-Kislányom, ez életem legszebb napja! Ki fog derülni a Tomlinson család kis piszkos ügye, amiről nagyon kevesen tudnak. –Kacsintott egyet Troy a lányára, büszke fejet vágott.
-Apa, mit csináltál Louissal? Bántottad? –Georgia aggódott, hogy talán az apja tönkre akarja tenni Louist.
Troy nevetett.
-Ugyan, kislányom! Nem bántottam én senkit, csak mindenki előtt megmondtam az igazat, hogy ő csak egy kis zabi gyerek a Tomlinson családban, illetve kitálaltam az újságíróknak is. Jó pénzt kaptam érte.
Georgia csak a fejét rázta, hogy mégis, hogy volt erre képes az apja. A saját fiát alázta meg, mindig is tudta, hogy csak érdekből akarta felkeresni Louist. Előreláthatóan botrány fog ebből kialakulni, és ezen Troy sokan nyer majd.

Este vacsorához ült a Tomlinson család összes tagja, Louis nagy bejelentésre készült, úgy érezte, már véglegesen eldöntötte, hogy mihez kezd majd magával. Változtatni akart a jelenlegi helyzeten.
-Ma este egy bejelentésem lesz, tehát vacsora után meg is tudjátok, hogy mi lesz majd ezek után velem, illetve veletek. Titeket is érinteni fog. –Jelentette ki Louis magabiztosan. Keith teljesen megdöbbent a fiú kijelentésén.
-Mire készülsz, fiam? –Kérdezte egy kicsit lenézően.
Jay ijedten pillantott a fiára, mivel érezte, hogy a bejelentésének köze van a délutáni beszélgetéshez. Talán tényleg el szeretne költözni? Reménykedett benne, hogy nem mond le a vagyonról, mert az egyetlen reménye Louis. Ha ő ebben cserben hagyja, akkor el kell mennie dolgozni, azt meg ugye nem akarta, mert soha sem volt erre szüksége.
Miután mindenki elfogyasztotta a vacsoráját, Louis felállt, így mindenki ráfigyelt.
-Be szeretném jelenteni, hogy lemondok nagyapám vagyonáról, aki valójában nem is a nagypapám. Én nem tartozom ebbe a családba, nekem itt nincs helyem, főleg, hogy anyám ki lett dobva innen. Ezen túl nekem már semmi közöm a Tomlinsonokhoz, elköltözöm innen. Nincs szükségem érdek kapcsolatokra, illetve házasságra még kevésbé. Szeretném élni a saját életemet, anélkül, hogy bárki beleszólna, illetve irányítaná.
-Nem teheted ezt, fiam! –Pattant fel a helyéről Jay.
-Én már eldöntöttem, anya.
-Miből fogunk élni. Ezt nem teheted meg!
-Dolgozni fogunk, én már elfogadtam, hogy nem tartozom a családhoz.
Lottie felpattant a helyéről, odament Louishoz és szorosan magához ölelte a fiút.
-Kérlek ne menj el, te vagy a legjobb tesó, ne hagyj itt minket! –Könyörgött a lány a testvérének. Az ikrek sem akarták, hogy elmenjen, azonban Fizzyt nem igazán izgatta a dolog, közömbösnek tűnt. Nem mutatott semmit abból, hogy örülne-e neki vagy sem.
-Sajnálom, el kell mennem, időnként majd meglátogatlak titeket. Értsétek meg, én nem vagyok igazi Tomlinson.
-Most sajnáltatni akarod magadat, Louis? –Kérdezte bosszúsan Keith, miközben a poharat kissé lecsapta az asztalra.
-Nem sajnáltatom magam, de te magad is ezt éreztetted velem. Akkor meg? Nem kell a vagyonod!
-Te tudod, én nem erőltetem. Menj csak, nincs is rád szükségem, mindig is púp voltál a hátamon, az egyetemet se fizetem már, úgy is utáltál tanulni. Iratkozz is ki!
-Rendben!
Mark is előlépett, neki is volt mondani valója.
-Hallgass meg engem is, Louis! –Szólt közbe, Louis ekkor már rá figyelt.
-Hallgatlak.
-Ne érezd, hogy nem vagy Tomlinson, nekem mindig is a fiam maradsz! Még ha nem is a biológiai. Gyere ide, hagy adjak egy nagy ölelést. –Közben Mark kitárta a karjait, Louis közelebb lépett hozzá és átölelték egymást.
Közeledett a lefekvés ideje, Jay ki volt akadva, hogy Louis így döntött. Látszott rajta, hogy feszült, de el akarta rejteni a többiek elől, hogy annyira ne tűnjön pénzéhesnek, hogy ne higgyék azt róla. Legszívesebben leüvöltötte volna a fejét, de ma már nem akarta zavarni, holnapra meg már biztosan meg is bánná. Lassan mindenki álomra hajtotta a fejét.

Eltelt pár nap, Louis ma megy be a kórházba a vizsgálat eredményeiért. Reménykedik, hogy nincs komolyabb baj, azóta nem is volt rosszul, csak egy kicsit fáradékony volt. Ez már lehet egy jel valamire, ezért aggódott is. Indult a kórház felé, a szíve a helyéről majd kiugrott az izgalom miatt.
-Jó napot! Az eredményekért jöttem, Louis Tomlinson vagyok!
-Egy pillanat, azonnal adom!
A hölgy hamarosan a kezébe is nyomta, egy borítékban volt elhelyezve. Louis idegesen kibontotta, majd elolvasta, ami a papírra van írva. Ledöbbent és meg is ijedt az eredmény láttán. 

3 megjegyzés:

  1. Itt befejezni..xd
    Mindegy,nagyon jo lett es varom a kovetkezo reszt.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ezt az egy kommentet, sajnos nem nagyon akartak komizni. Örülök h tetszik :)
      Most egy kis ideig nem jön rész mert a másik blogom be kell fejeznem

      Törlés
  2. Mikor lesz kövi?? Megesz a fene h mi baja Lou-nak!!! Amúgy nagyon tetszik a blog!!!! Siess!!!!!!

    VálaszTörlés