Sajnálom

Ne haragudjatok, hogy ilyen ritkán hozom a részeket, de egyszerűen nem megy, nem jön az ihlet, és már rég elvesztette a történet a varázsát a szememben. Mikor elkezdem, annyit ülök rajta. Tehát úgy döntöttem, hogy abbahagyom ezt a történetet, de nem jelentem ki, hogy örökre. Lehet egyszer újra neki kezdek, esetleg kezdek rajta egy új történetet, de nem ígérek semmit. Vagy lehet mégis folytatom, de mostanában biztos nem, mert még van két aktív blogom ezen kívül. Nagyon sajnálom. Aki ír, az megérti, hogy nem mindig jön az ihlet és megunja, közben meg bepattan az agyába egy másik történet. Velem is ez történt. De azért majd megteszek mindent, hogy hozhassak új részt. De nem ígérek semmit. 

16. rész

Nem csodálom, ha már senki se olvassa, mert olyan ritkán hozom a részeket, szó szerint havonta egyszer. Én nevetségesnek tartom ezt, de van rá magyarázatom, a múltkor már elmondtam. Annyi, hogy nem nagyon van ide ihlet már, és van több blogom is. Tudom, már alig olvassátok, de azért örülnék pár pipának és visszajelzésnek. Most viszont jó olvasást, már aki olvassa még!

Eleanor szakítani szeretett volna Louissal, amiért megint megváratta. Féltékeny volt, ezt nem tagadta, de már egyre jobban elege lett. Azonban még mindig szerette, de nem úgy, ahogy előtte, pont az ilyenek miatt. Viszont jelen esetben kapóra jött neki, hogy Keith vissza akarja őt fogadni és nem kell az utcára raknia, vagy Gemma karjaiba lökni. Mondjuk, a szakítással csak azt tenné, de legalább akkor nem nála fog lakni.

-Nem, nem költözöm oda már vissza, egyszer már elzavart, ne beszéljen összevissza. –Ellenkezett Louis, ezzel lezártnak is tekintette az ügyet, mutatta Safurának, hogy távozzon, de a lány egy nem mozdult, hanem ott állt csípőre tett kezekkel, a pénze múlik ezen.

-Mire vársz? Távozz! –Utasította tovább Louis.

-Nem, amíg nem jössz, mert neked vissza kell oda költöznöd. –Közölte, mozdulatlan volt. Eleanor csak figyelte őket, de azt gondolta, hogy ideje lenne már közbeszólnia, mivel el kell küldenie Louist, mert ő ezt nem hajlandó tovább ezt hallgatni. Nevetségesnek tartotta az egészet, ami a fiú körül történik, kissé elege is volt az egész szituációból.

-Louis! Beszélnem kell veled! –Mondta határozottan és közelebb lépett hozzá. A fiú kissé megrettent, mert Eleanor komolyan gondolta és a hangjából ítélve nem sok jó dologról szeretett volna beszélni.

-Rendben, hallgatlak. –Mondta egyszerűen.

-Akkor ez a nőszemély távozzon, mert ez személyes, és nem szeretném, hogy más is hallaná. –Közölte flegmán, időnként Safurára pillantott, hogy érezze, mennyire megveti, és már alig várja, hogy lelépjen.

-Itt sem vagyok, de kint megvárom Louist, a nappaliban. –Mondta, majd ki is lépett a szobából. Eleanor örült, azonban kicsit tartott attól, hogy az ajtó előtt kihallgatja őket.

-Mit szeretnél mondani? –Kérdezte aggódva Louis, miközben meg szerette volna fogni a lány kezét, de Eleanor elrántotta onnan.

-Itt nem alkalmas, biztos, hogy kihallgat minket. –Válaszolta dühösen Eleanor.

-Akkor dobd ki ezt a nőt, úgysem megyek el vele. –Adott határozott választ Louis.

-Igazad van. –Eleanir kiviharzott a szobából, Safura ott állt valahol az ajtó közelébe.

-Legjobb lesz, ha most elmész, mert Louis úgysem megy el veled, nem akar oda visszaköltözni, főleg nem veled! –Kiabálta Eleanor, Safura ezt felháborítónak tartotta, hogy így viselkedik.

-Te mit képzelsz magadról? Louis úgyis szakítani fog veled, mert én ezerszer jobb vagyok nálad, és feleségül fog venni, képzeld! –Ez inkább nevetségesnek hangzott, mint határozottnak, a lány közben keresztbefonta a karjait a mellkasán, fejét felemelte, mintha ő lenne a világ szépe. Eleanor csinált egy műnevetést, igazából majd szétrobban a dühtől, de nem mutathatta ki, mivel akkor Safura tudtára adná, hogy sikerült elérnie a célját. Nem szabad éreztetni vele, érezze csak magát vesztesnek.

-Elvesz téged feleségül? Még a nevedet sem bírja hallani, rosszul lesz tőled, akkor meg mit vársz? –Reagált cinikusan Eleanor, de próbálta továbbra is nyugodtnak mutatni magát. Lassan Louis is megjelent.

-Safura, menj el! Nem költözöm vissza! –Utasította, miközben az ajtó felé mutatott arra célozva, hogy Safura tegye ki a lábát azon a házból.

-Nem fogok elmenni, amíg nem jössz! –Jelentette ki keményen, igenis ragaszkodott ehhez az elhatározáshoz. Louis nem tűrte, legszívesebben kirángatná, de nem bánthat egy nőt.

-Ha nem mész el most azonnal, akkor én doblak ki! –Parancsolta, közben felemelte a hangját. A lány a kezével mérgében a combjaira csapott, hogy mégis mit képzel, hogy nem megy el vele.

-Ezt nem teheted, nagyapád megparancsolta, hogy vissza kell költöznöd. –Emelte fel a hangját Safura is, majd gyorsan kiment a lakásból és becsapta maga után az ajtót, ami eléggé csattanós volt.

-Na, szóval. –Eleanor Louis felé fordult, hogy közölje vele a mondandóját, kicsit izgult, de akkor is túl kell esnie rajta.

-Szakítok veled, nem szeretlek már. –Nagyon nehezére esett kimondania ezeket a szavakat, nem fedte teljesen a valóságot, mert valamennyire még szerette, de a büszkesége erősebb volt. Úgy érezte, ha ezt a lépést megteszi, akkor jelentősen megkönnyebbül, így hát viszonylag hamar felkészült rá. Minél hamarabb, annál jobb. Louis mindenre számított, csak erre az egyre nem, szegényt nagyon szíven ütötte. Amúgy sem volt valami jól, de ez csak rontott az állapotán. Viszonylag sápadt volt, de ezt Eleanor is látta rajta és tudta, hogy a betegsége miatt. A fiú letérdelt, amit Eleanor nem tudott hová tenni, reménykedett benne, hogy nem azért, mert rosszul lett.

-Minden rendben? –A lány is letérdelt hozzá, hogy jobban szemügyre vegye az állapotát.

-Igen, csak fáj. –Válaszolt elfojtott hangon, a fejét lehajtotta és csak a padlót nézte, miközben a könnyeivel küszködött. Igyekezett, hogy elfojtsa sírógörcsét, hogy a lány ne lássa rajta azt, hogy összetört emiatt. Nagyon szerette és most csak úgy kidobja, közben meg az okát sem tudja, bár sejti. Talán azért, mert megint megváratta és nem szólt neki semmit, ez már nem az első ilyen alkalom, tehát jogosnak gondolta. Magát hibáztatta mindenért.

-Mi fáj? –Faggatózott tovább Eleanor, közben a fiú vállaira helyezte a kezét és próbált a szemébe nézni, és sikerült is volna, ha nem kerülte volna folyton a szemkontaktust.

-Az, hogy itt hagysz. Miért? Mit tettem? Miért nem szeretsz már? –Szinte már kiabált, és útjára engedte a könnyeit távozni a szeméből. Eleanor kissé megsajnálta, de elhatározta, hogy most nem gyengülhet el, mivel már elég régóta megakarta tenni ezt a lépést. Most végre sikerült neki, nehogy már meghatódjon azon, hogy Louis sírni kezd miatta.

-Sajnálom, de már nem érzem azt, amit régen és nem akarom, hogy emiatt szenvedj. Úgy gondolom, hogy nem érdemellek meg téged és keress olyat, aki tiszta szívből szeret téged. –Vigasztalta, azonban kevés sikerrel.

-Nem tudok nélküled élni, te vagy a mindenem! –Kiabálta Louis, majd gyorsan fel is állt a padlóról és beviharzott a szobába, majd magára csapta az ajtót, ami kissé hangosra sikeredett, de nem volt durvább az előbbinél. Eleanor is feltápászkodott, miközben végig az ajtót nézte, majd közelebb ment hozzá és a kilincsre helyezte a kezét. Be szeretett volna menni, hogy megnézze mi a helyzet Louissal, de azon is elgondolkodott, hogy talán jobb lenne, ha egy kicsit nyugton hagyná. Az étkező felé vette az irányt, majd leült az asztalhoz, ahol egy üdítő volt elhelyezve, csak pohár nem volt hozzá. Ahelyett, hogy felállt volna érte, inkább beleivott az üvegbe. Kissé elgondolkodott, hogy valóban helyesen döntött-e, de végül arra jutott, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. Neki nem kell idegeskednie, és talán Louist is megkíméli, amúgy sem érdemli meg őt, mert ő jobb lányt érdemel. Egy darabig el volt a gondolataival, aztán megnézte, hogy mi a helyzet Louissal.

Louis jobbnak látta magára csukni a szobaajtót, hogy senki se zavarja. Mivel kulcs nem járt hozzá, így nem tudta bezárni, azon kellett izgulnia, hogy Eleanor hagyja most békén. Zokogott magában, azonban nem tartott ez sokáig, mivel hamar észbekapott, hogy ezzel csak sajnáltatná magát, tehát mielőtt meglátná, gyorsan letörölte a könnyeit és elkezdte pakolni a cuccait, hiszen már semmi keresnivalója nincs Eleanor lakásán.

Már javában pakolt, amikor a lány benyitott, majd mikor meglátta, hogy mit is csinált, hirtelen lefagyott meglepettségében. Nem erre számított és igazat megvallva, nem is szerette volna a szíve mélyén ezt.

-Mit csinálsz? –Kérdezte kissé ijedten, a végére a hangja elcsuklott.

-Pakolok. Nem látod? Ami köztünk volt, annak mostanra vége, hisz ezt akartad. Nem? –Reagált ingerülten Louis, lassan már mindene a bőröndben volt, gyorsan be is húzta rajta a cipzárt és a kezébe vette. Gyors léptekkel megindult, hogy egy perccel se kelljen itt tovább maradnia. Eleanornak lelkiismeret furdalása lett, úgy érezte, hogy most mindent elrontott. Utána ment, hátha megtudja még akadályozni, hogy elmenjen.

-Kérlek, gyere vissza! –Kiabált utána, Louis megállt egy pillanatra ekkor, azonban nem nézett hátra, hanem inkább továbbment. A lány futott, aztán a nyakába borult és zokogásba tört ki.

-Megbántam mindent, nem gondoltam komolyan. Nem lökhetlek annak a nőnek a karjaiba. –Mondta sírva, miközben Louis vállaiba temette az arcát. A póló kissé nedves lett a könnyektől.

-Ne csináld ezt, kérlek! –Könyörgött Louis. Nem fogja tudni elengedni, ha most hagyja, az összevisszaságot meg ki nem állhatta. Eltolta magától a lányt.

-Sajnálom, de ez a te döntésed, és nem hagyom, hogy szórakozz velem! Ha szeretnél, akkor nem tennéd ezt, és ez már nem az első ilyen alkalom. Ég veled, Eleanor! –Mondta ki végül a búcsúszót, ezzel mindörökké véget vetettek a kapcsolatuknak. Nem várta meg véletlenül sem a lány reakcióját, hanem kilépett az ajtón, amilyen gyorsan csak tudott. Amikor már a szabad ég alatt tartózkodott, elengedte magát, újabb zokogásban tört ki. Nem akarta, hogy bárki is meglássa így.

Kénytelen volt hazamenni, de nem tervezte, hogy visszaköltözik, csak pihenni szeretett volna, mert eléggé fáradtnak és gyengének érezte magát. Bement, azonban senki nem volt a nappaliban, aminek nagyon örült, mert legalább nem látták meg. Gyorsan fel is szaladt a szobájába, nem kell, hogy tudomást szerezzenek arról, hogy itt van.

Körülbelül tíz perccel később érkezett meg Keith és Safura, akik előtte étteremben ebédeltek, hogy megbeszéljék a dolgokat. Az öreg adott időt a lánynak, hogy visszaköltöztesse ebbe a házba Louist.

-Mit akarsz most csinálni? –Kérdezte Keith.

-Nem tudom, kicsit lepihenek a szobámban. –Kikönyörgött magának egy ilyet is az öregtől, ami végleg kiverte a biztosítékot a családtagok körében és még Louis nem is tud róla, mert az már az elköltözése után történt. A lány eltévesztette az ajtókat, véletlen Louis szobájába nyitott be teljesen természetesen, mintha az övé lenne. Igaz, ebben a hitben volt addig, amíg meg nem látta az ágyban. Hirtelen összerezzent az ijedségtől és a meglepettségtől, azonban ez nem tartott sokáig, mert úrrá lett rajta az öröm. Azt hitte, hogy mégis visszaköltözött. Becsukta az ajtót belülről és leült mellé az ágyra. Nézte, ahogy alszik, közben azon gondolkozott, hogy mit tegyen, mert ha most levetkőzik és befekszik mellé, talán elérheti azt, amit mindig is akart. Nem habozott, felállt, és ledobott magáról mindent a fehérneműkőn kívül. Lehúzta Louisról a takarót, elhelyezte magát a lehető legkényelmesebb módon. A fiú a hátán feküdt, a kezeit a feje felett tartotta a párnán, a jobb térdét felhajtotta, a másik lába viszont egyenes volt. Safura az oldalára fordult Louis felé, utána a hasára helyezte a kezét és nem sokkal később benyúlt a pólója alá, amit szép lassan felhúzott körülbelül a köldöke felé. Ezután szép lassan simogatni kezdte és egyre jobban haladt lefelé, majd Louis felébredt. 

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Minden ismerősömnek Kellemes Húsvétot kívánok. Tudom, elhanyagoltam a blogot, de igyekszem befejezni ezt a történetet, előreláthatólag 20 részes lesz, később majd belehúzok, hogy minél előbb kész legyen és ne kelljen húznom az időt vele.

15. rész

Tisztában vagyok vele, hogy egy hónapig nem volt rész, de kérlek nézzétek el, mert a másik blogomat be akartam fejezni minél előbb. Igaz, nem sokakat érdekel, nem csodálom, ha páran elpártolnátok a történettől. Mindegy, itt a következő rész. Jó olvasást!

Louist mindenki leprásnak tartotta, nem akartak a közelébe menni, mivel kiderült, hogy nem is igazi Tomlinson, így ezáltal egy senkivé vált a szemükben. Egy megtűrt gyereknek, akit eldobtak a szülei, mert olyan csórók. Ezt vágták a szemébe és össze is súgtak a háta mögött. Nagyon rosszul esett neki, de nem akarta kimutatni, azonban meglátszott rajta. Csak Gemma állt ki mellette.

-Ne is figyelj rájuk, nem tudják milyen jó ember vagy. Különben is jobb, hogy kiderült, mert legalább a hamis barátok lekopnak. –Mondta határozottan Louis szemébe.

-Igazad van, de ez akkor is nagyon rossz. –Panaszkodott Louis, de próbált továbbra is erős lenni, azonban majdnem elsírta magát. A lánynak is feltűnt, ezért szorosan magához ölelte Louist.

-Menjünk el innen, nem akarom, hogy így lássanak. –Mondta már sírva, teljesen kieresztette a gőzt, úgyis látja már mindenki, ha meg erőltetné a visszatartást, csak nevetségessé válna és azt meg nem akarja.

-Igazad van, nem érdemes egy percnél se tovább itt maradni. –Helyeselt Gemma, átkarolta Louis vállát és két percen belül kint is voltak. Szinte senki sem jött utánuk, legalábbis úgy tűnt. Gemma örült neki, hogy egy kicsit kettesben lehet vele, azzal, akit mindig is szeretett, de nem talált viszonzásra. Azonban nem adja fel.

-Neked még nem is mondtam el, hogy beteg vagyok. –Kezdett bele Louis, Gemma kíváncsian figyelt rá. Kissé meg volt ijedve.

-Beteg vagy? De miért?

-Leukémiás vagyok, de még a kezdeti stádiumban. Azt mondta az orvos, hogy nagyok az esélyeim.

Gemma ledöbbent, ha így van, akkor még inkább mellette fog maradni és megszerzi a szerelmét.

Keith azért mégis mérges volt, hogy Louis csak úgy elköltözött innen. Fel-alá járkált a nappaliban, Safura is ott volt, aki épp kávézott.

-Miért vagy ilyen ideges? –Kérdezte feszülten.

-Louis elment, ez bosszant engem.

-De eddig utáltad és örültél neki.

-Nem utálom, mert az unokám. Őszintén szólva bosszantani annál inkább szórakoztató volt. –Mosolygott cinikusan Keith, Safura értetlenül nézett rá.

-Mi ütött beléd?

-Vissza kéne őt hívni és támogatni. Nem hagyhatjuk magára, ugyanis beteg. Megbántam, hogy ilyen voltam vele. –Hajtotta le a fejét az öreg, a lány átkarolta őt.

-Hogy hogy megváltozott a véleményed? –Kérdezte halkan a lány Keith füléhez hajolva.

-Nekem már nincs sok hátra és nem lenne helyes életem utolsó heteiben így bánni vele. Vissza fogom hívni és gondoskodom róla, hogy újra a régi legyen a család. Természetesen Jay-t nem hívom vissza, mert őt mindig is gyűlöltem.

-És nekem mi dolgom lesz? –Kérdezte nyugodtan Safura.

-Ez a te érdeked, mert ha nem mész hozzá Louishoz, akkor egy vasat sem kapsz, megértetted? Nekem mindegy, ha kell a pénz, akkor visszacsábítod. –Kissé felemelte a hangját az öreg, a lány összerezzent, tudta, hogy nehéz dolga, főleg, mert Louis hallani sem akar róla, nem, hogy feleségül venni.

-De utál engem. Mit tehetnék érte?

-Nem érdekel, ha pénzt akarsz, akkor rá kell beszélned Louist, hogy költözzön vissza, ezért én foglak kifizetni. Ha meg többet is akarsz ennél, akkor el kell érned, hogy feleségül vegyen és akkor az ő vagyona a tied is. –Safura elgondolkodott egy darabig, ez nem is hangzik rossz ajánlatnak, de bár olyan könnyen menne minden. Nem érdekelte, ő így is biztos benne, hogy ráveszi Louist és elcsábítja, mindent megtenne, hogy jókora összeg üsse a markát. Mindennél fontosabb volt neki a pénz, tehát rábólintott Keith ajánlatára.

-Tudtam, hogy számíthatok rád, szépségem!

-Pontosan, nem hagynálak cserben. –Mondta csábítóan, azonban az öreg pontosan tisztában volt azzal, hogy a lányt csak a pénz hajtja, és semmi más nem érdekli.

Mikor vége lett a sulinak, Eleanor a szokásos helyen várakozott Louisra, azonban nem nagyon akart jönni, arra gondolt, hogy talán késik. Már legalább fél órája várakozott, amikor elege lett az egészből, megcsörgette, de nem vette fel, ezért egyre idegesebb és feszültebb lett.

-Csak nem az ál Tomlinsont várod? –Szólt be neki messzebbről egy fiú, ekkor a lány felkapta a fejét. Gondolkozott, hogy érdemes-e visszaszólni neki, de ekkora arra jutott, hogyha megtenné, akkor csak lesüllyedne a szintjére. Inkább elfordult, ezért a fiú viszonylag hamar le is kopott. Nem sokkal később fogta magát és hazament, nagyon mérges volt.

-Tudod, kivel szórakozzál, különben is csak egy púp vagy a hátamon. –Ezt gondolta magában, miközben a táskáját odavágta a sarokba, majd rohant is fel a szobájába. Ránézett Louis cuccaira, tudta, hogy nem teheti ki, pedig legszívesebben azt tenné. Nagyon berágott most rá.

Közben Louis és Gemma elmentek messzire valamerre, nem is figyeltek oda, inkább csak egymásra. Louis elmesélt mindent, ami a szívét nyomta, Gemma meg természetesen megértette őt és reménykedett benne, hogy őt választja Eleanor helyett. Úgy gondolta, hogy az a nő nem érdemli meg Louist.

-Mennyi az idő? –Kapta fel a fejét hirtelen Louis. Gemma ijedten nézett rá, majd pillantást vetett a telefonja kijelzőjéra.

-Már négy óra múlt. –Mondta csodálkozva.

-Úristen, Eleanor! –Csapott a fejéhez Louis, mert teljesen kiment a fejéből és még csak nem is értesítette őt. Szegény lány, megint ki lehet borulva és teljesen jogosan. Gemma kissé mérgesen megforgatta a szemeit Eleanor neve hallattán. Louis jól érezte magát, és pár órára ki tudta verni a fejéből, most meg hirtelen milyen fontos lett, mindenkinél fontosabb. Ezt sosem értette benne, hogy miért ragaszkodik még hozzá.

-Ennyire fontos? –Kérdezte bosszúsan Gemma.

-Hát persze, mert megbeszéltük, hogy találkozunk, ő meg ott várakozhatott rám. –Akadt ki Louis, Gemma csak a fejét rázta.

-Menj csak, mindig csak Eleanor, de már nem fogom tovább magamban tartani, mert már nem bírom. Szerelmes vagyok beléd már régóta, csak nem akartam elrontani a boldogságod és elszakítani tőle! Érted? De már elegem van, csak azt látom, mennyire el vagy vakulva tőle, közben ő meg a hátad mögött ki tudja, miket csinál. Nem érdemel meg téged az a nő és, ha meg mer bántani, akkor velem gyűlik meg a baja, nem érdemli meg a könnyeidet se, az az átkozott! –Gemma rendesen kiakadt, szinte már kiabálni kezdett. Louis begurult a mondatai miatt, fájt neki, ha Eleanort sértegetik.

-Hogy mondhatsz róla ilyet, a nőről, akit szeretek? Ezt nem gondoltam volna rólad, hatalmasat csalódtam benned! –Mondta Louis, majd lehajtotta a fejét, ezt nem gondolta volna az legjobb barátjáról.

-Csalódtál bennem? De miért? Mert megmondtam az igazat? –Emelte fel továbbra is a hangját Gemma.

-Hogy lehetsz ilyen? Azt hittem tiszteletben tartasz ennyire, de nem, te nem teszed! Átgázolsz rajtam és nem érdekel téged, nekem mennyire fáj ez! –Louis elsírta magát és ezt látva Gemma át akarta őt ölelni, azonban a fiú ellökte őt magától.

-Nem érdekelsz, csalódtam benned és egy darabig nem is akarok veled beszélni. –Majd elszaladt, Gemma a fejét fogta és nem értette, hogyan lehetett ilyen ostoba. Mindig is tudta magát tartani, de akkor most miért nem? Egyszer ki kellett jönnie, azonban nem gondolta volna, hogy ez lesz a vége. Hazament eléggé idegesen, a táskáját a falhoz csapta, majd rohant is fel a szobájába, amint meglátta Harryt és bevágta jó hangosan maga mögött az ajtót.

-Ebbe meg mi ütött? –Kérdezte magában Harry. Gondolta, utána néz ennek, valami történhetett, magától nem lesz ilyen idegbeteg az ember. Felment és bekopogott hozzá.

-Hagyj már békén, senkivel sem akarok beszélni! –Kiabálta Gemma.

-Tudnom kell, hogy mi történt. –Erősködött Harry, ragaszkodott hozzá, hogy bemehessen.

-Nem érted? Egyedül akarok lenni! –Kiabált ismét, Harry inkább ráhagyta, talán majd később elmondja.

Safura elment Eleanorhoz, hogy beszéljen Louissal, mindenképpen rá kell vennie, hogy költözzön vissza. Tudta nagyon jól, hogy ellenszenvet fog kiváltani, főleg akkor, ha Eleanor nyit ajtót és ez így is volt.

-Te meg mit keresel itt? –Kérdezte bosszúsan, amúgy is ideges volt.

-Ne húzd fel így magad. Hívd ide inkább Louist. –Safura nyugodt maradt, azt gondolta, teljesen felesleges lett volna veszekedni, mert az csak rosszabbá teheti a helyzetét.

-Nincs itthon. –Eleanor még mindig flegma volt vele.

-Mikor jön haza?

-Nem tudom. –Majd rá akarta csukni az ajtót, de Safura megakadályozta.

-Mi van? Mondtam, hogy nincs itt, tehát tipli van számodra! –Kiabálta Eleanor, Safura úgy érezte, hogy hazudik.

-Nem hiszek neked, a saját szememmel szeretném látni, hogy nincs itt. –Mondta határozottan Safura, majd át is lépte a küszöböt és megindult. Eleanor nem ellenkezett, mert igazat mondott, tehát megengedte neki, hogy megnézze. A lány a háznak minden részét átnézte és valóban nem volt Louis. Még kiabált is neki.

-Egyébként mit akarsz tőle? –Kérdezte gyanakvóan Eleanor.

-A nagyapja azt akarja, hogy költözzön vissza a Tomlinson birodalomra.

-Akkor miért nem ő jön ide és miért téged küld?

-Azt nem tudom, de én megteszek Louisért bármit.

Közben haza is ért Louis, teljesen le volt törve a történtek miatt. Először nem tudta ki van itt, hogy kivel beszél Eleanor, azt hitte valamelyik barátnője, de hamar rá kellett jönnie, hogy ő bizony Safura. Még jobban elöntötte a méreg, mégis mi a fenének van itt? Mit akar tőle? Gyorsan felszaladt a lépcsőn, hogy ezt kiderítse.

-Mit keresel itt, Safura? –Kérdezte keményen, a lány hirtelen ránézett, kicsit megijedt, de aztán megnyugodott és örül is neki, hogy végre megérkezett.

-A nagyapád küldött, azt akarja, hogy költözz vissza a villába.

-Miért tenném? Már elhatároztam, hogy új életet kezdek a Tomlinsonok nélkül, senki sem kíváncsi ott rám.

-Meggondolta magát, nagyon megbánta, hogy ezt tette veled, amiért te így döntöttél. Kérlek, gyere vissza, csak az ő kedvéért. –Könyörgött Safura. Eleanor Louis elé állt, hogy megmondhassa neki a magáét, még mielőtt meg tudott volna szólalni.

-Jobb, ha visszamész, mert elegem van belőled! Hányszor akarod még eljátszani, hogy ott váratsz, te meg nem tudom kivel és hol csavarogsz? Biztos vagyok benne, hogy Gemmával voltál. Tudod mit? Én végeztem veled, én már belefáradtam ebbe, hogy más nőkkel kell összevesznem miattad.

-Ne haragudj, teljesen ki ment a fejemből. Kérlek, maradj velem.

Eleanor a fejét rázta, elege volt már neki ebből és úgy is érezte, hogy kiábrándult. 

14. rész

Louis kezébe vette a vizsgálat eredményeit, miközben a borítékot igyekezett kinyitni, szinte remegett a keze. Ez után ránézett, ezek után már nem is kell csodálkozni, hogy kiborult. Minden reménye elveszett, legalábbis ezt érezte. Ugyanis a vizsgálatok szerint leukémiás.

-Ezt nem hiszem el! Vége mindennek!

Nem sokkal később az az orvos ment oda hozzá, akinél volt, amikor még bent feküdt a kórházban.

-Sajnálom! –Csak ennyi jött ki a torkán, miközben Louis vállára tette a kezét. Nem nézett rá a lapra, ő már e nélkül is tudta, mivel ő csinálta meg a vizsgálatot. Louis csak lehajtotta a fejét.

-Fel a fejjel, még nincs minden veszve, még a kezdeti stádiumban vagy, akár meg is gyógyulhatsz! –Megpróbált lelket önteni belé, de nem hazudott, mert valóban így is volt. Nagyon jók az esélyei, ha betartja az utasításokat, illetve ha eljár kezelésekre. Meg is szerette volna fogadni és mondta is, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy felépüljön, ehhez viszont kitartás kell, hiszen nagyon sok szenvedés és fájdalom fog rá várni. Ez összetörheti lelkileg is, de muszáj lesz felállni a padlóról, nem hagyhatja magát legyűrni. Már csak azon kellett gondolkodnia, hogyan mondja el a hozzá közel álló embereknek. Nagyon nehéz lesz, főleg, hogy ha az arcokon a fájdalmat és a szomorúságot fogja látni. Minél előbb túl van rajta, annál jobb. Úgy döntött, hogy most gyalog megy, talán azért, hogy addig is húzza ezt a dolgot, mivel először a családdal akarta közölni, utána jöhetnek a barátok. Mikor végleg hazaért, a nappaliban nem volt senki. Vajon hol lehetnek? Sebaj, addig bekapcsolja a tévét és megvárja őket, addig is fel tud készülni lelkileg. Azonban mégis azt gondolta, hogy jobb lenne túl esni rajta, akkor eggyel kevesebb problémája lenne. Végül is izgult miatta.

Fél órán belül megjelent Keith Safura oldalán, épp együtt voltak, közben az öreg adta az utasításokat a lánynak, hogy mit tegyen Louissal, ha pénzt szeretne. Pénzért mindenre képes volt.

-Szia, drágám! –Kiabálta azon a nyávogó hangján, Louis ettől a falat tudta volna kaparni.

-Jaj ne, csak ezt ne! –Gondolkozott halkan, hangosan már nem mondta ki, hanem tűrte, hogy a lány a nyakába akaszkodik, és szanaszét puszilgatja az arcát.

-Hiányoztál, drágám!

-Már megmondtam, hogy elköltözöm, tehát ne sózd rám ezt a libát! –Fordult Keith felé Louis és kissé durván szólt hozzá. Nagyon elege volt már mindenből, ami itt folyik. Új életet akart kezdeni. Még ha beteg is, sőt inkább az utcán alszik, mint, hogy itt maradjon.

-Mi az, hogy liba vagyok? –Akadt ki Safura.

-Nem érdekelsz! –Ellökte magától, a lány ideges lett. Keith is közbelépett.

-Nem bánhatsz így egy hölggyel! Ha meg el akarsz költözni, akkor ne húzd itt az időt, indulj!

-Egyet kérnék. Hogy ma este hívj össze egy gyűlést, hogy elbúcsúzzak, és még valamit szeretnék közölni veletek!

-Rendben van.

Elérkezett a vacsora ideje és talán ez lehet az utolsó ilyen családi összejövetel. Már semmi sem olyan, mint régen és ezt el kellett fogadni, változnak a dolgok. A családi összetartás sem a régi már, szinte mindenki eltávolodott egymástól. Mondjuk, ha akarták volna, akkor helyre hozhatták volna az egymással való kapcsolatukat, de ez senkin sem látszott meg. Különösen Louis volt az, aki minden kapcsolatot meg szeretett volna szakítani a családdal, és erre megvoltak az okai is. Nagyon elszántnak tűnt.

-Azért hívtam össze a családi gyűlést, mert Louis be szeretne valamit jelenteni, amit mindenkinek tudnia kell. –Mondta Keith, majd visszaült a helyére.

-Már megint azt akarod bejelenteni, hogy elmész? Azt már hallottuk! –Akadt ki Lottie.

-Nem, ennél sokkal fontosabb, amit mindenképp meg kell tudnotok. Na, szóval az lenne. –Többször elakadtak a szavai, annyira nehezére esett közölni ezt a szörnyű hírt. Megpróbálta minél jobban húzni az időt. Vett egy nagy levegőt és folytatta.

-Ugye emlékeztek, amikor kórházban voltam és akkor ki is vizsgáltak. Nos, ennek most jött meg az eredménye, ma mentem be érte. –Hangja elhalkult, így lehetett érezni, hogy nem túl jó hírt akar közölni, sőt többen azt is sejtették, hogy talán valami betegségben szenved, ami sajnos igaz is volt.

-Kiderült valami, ami nagyon sok mindent befolyásol, még az életemet is, de lehetséges, hogy nektek már nem kell ezzel foglalkoznotok, hiszen én már nem vagyok családtag, de mégis jobban örülnék, ha tudnátok róla, mielőtt elmegyek. –Már nagyon idegesítő volt ez az időhúzása, leginkább az öregnek ment már el a türelme. Legszívesebben lelőtte volna, de nem szólt inkább semmit, ugyanis már nem sokáig kell őt eltűrni és a vagyont is el tudja úgy osztani, ahogy eredetileg is akarta.

-Hogy hamarabb túl legyünk rajta és, hogy ne húzzalak tovább titeket, mert már gondolom, nagyon elegetek van belőlem, jobb lesz rátérni a lényegre. –Ismét vett egy nagy levegőt, mert most jön csak a neheze.

-Leukémiás vagyok.

Mikor ezeket a szavakat kimondta, többen is ledöbbentek, mintha nem jött volna le nekik, hogy rossz hírt akar közölni. Már a rosszullétei is furcsák voltak, tehát senki sem számíthatott semmi jóra. Keith volt az egyetlen, aki talán örült is ennek. De miért is? Annál kevesebb probléma van, még egy ok, amiért nem hagy rá egy árva vasat sem.

-Holnap meg már el is megyek! –Ez volt az utolsó szava, ezzel távozott is. A család tagjai nem szólaltak meg, mintha nem is ismernék egymást, körülbelül úgy viselkedhettek ezen az estén. Nem volt valami kellemes.

Másnap reggel Louis össze is csomagolt, majd elment. Nem tartotta szükségesnek, hogy elköszönjön bárkitől is, már semmi sem tartja vissza. Nem szeretik őt itt. Mindenki csak a pénzre hajt és ő erre nem kíváncsi. Direkt a korai időpontot választotta, nehogy még ma is össze kelljen valakivel futnia itt a házban. Eleanorhoz ment, vele már mindent megbeszélt előző nap. Mikor odaért a háza elé, a lány már oda kint várakozott. Mikor meglátta, Louis nyakába ugrott és adott neki egy csókot.

-Szia, szerelmem, már nagyon vártalak! Csak miattad keltem fel ilyen korán. –Mondta lelkesen, madarat lehetett volna vele fogatni, amiért Louis hozzá költözik.

-Most már semmi és senki sem állhat az utunkban, nincsenek középkori szabályok. Szabad ember vagyok, bár mindig is az voltam, csak voltak páran, akik korlátozni akartak, de ennek már vége.

-Becsüllek, amiért ott tudtad hagyni azt a luxus életet, nem mindenki lett volna képes rá.

Lassan bementek, hogy Louis kipakolhasson. Eleanor segített neki mindenben, már ő is magabiztosabb volt, mert Safura már le fog kopni Louisról. Már csak Gemma miatt kell aggódnia, de úgy érezte, a szerelmük mindennél erősebb.

-Együtt legyőzzük a betegséget is, újra egészséges leszel!

-Reméljük. –Válaszolt szomorúan Louis. Eleanor ekkor átölelte.

-Nem szabad feladni!

Az orvos is ugyanezt mondta, még ha nehéz is lesz, mindenképpen erősnek kell maradnia. Még nem tudni, mikor kezdődnek el a kezelések, az orvos erről értesíteni fogja. A mai napra azt tervezte, hogy kiiratkozik az egyetemről, mivel biztos volt benne, hogy nagyapja meg fogja vonni a támogatást, különben sem érezte szükségesnek. Eleanor erről le akarta beszélni és próbálta rávenni, hogy szerezze meg az ösztöndíjat, akkor nem kell fizetnie. De ehhez meg tanulni kell.

-Nem fog minden menni, a betegség mellett még tanuljak is? Nem leszek rá képes. –Mondta lehangoltan.

-Akkor halasszál! Nem kell kiiratkozni, az már végleges döntés. Ha halasztasz, akkor is a későbbiekben tudsz úgy dönteni, ha netán mégsem akarnál tanulni. Hirtelen döntéseket ne hozz, mert megbánhatod.

-Igazad van, talán jobb lesz úgy. Ma mindenképp be kell mennem.

-Nem baj, legalább elkísérsz.

Reggel fél 8-kor elindultak otthonról, mikor beértek, elköszöntek egymástól.

-Akkor délután találkozunk otthon.

Mindenki ment a dolgára. Louis felkereste az igazgatót, felvázolta neki, mi a helyzet, azonban így évközben nem lehetett volna ilyet csinálni, mert így elveszik az egész féléve, tehát azt javasolta neki, hogy tegye le a féléves vizsgákat, utána kérje a halasztást. Úgy sokkal jobban jár. Már nem volt sok hátra, mindössze másfél hónap. Persze, azt is meg lehetett érteni, hogy ha valakinek ilyen betegsége van, annak nem könnyű, főleg nem több könyvet megtanulni. Mindenben támogatni fogja, legalábbis ezt ígérte. Még azt is elnézte, hogy talán Keith megvonja tőle a támogatást.

Be kellett mennie az órákra, ha azt akarja, hogy elmehessen vizsgázni. Cuccot nem hozott, nem erre számított. Na, mindegy, majd kér valakitől papírt és tollat. Azonban, amikor belépett a terembe, olyasmi dolog történt, ami ledöbbentette. A többiek újságot olvastak és tudta, hogy rajta csámcsognak, ugyanis a mai lapban írtak egy cikket a Tomlinson családról, miszerint Louis nem tartozik közéjük, mert nem Mark az apja, illetve nem Keith unokája.

-Ez igaz? –Az egyik társa a képébe nyomta az újságot.

-Mi ez? –Kérdezte, mert tényleg nem tudta miről van szó, amíg el nem olvasta a cikket. Nagyon ideges lett, biztos volt benne, hogy ez Troy műve, mivel múltkor pont ezért csinált itt botrányt, amiről a többiek is tudnak.

Igen, igaz! Nem vagyok Tomlinson, sőt el is költöztem, mert már nem tartozom oda! Értitek? –Összegyűrte az újságot, majd a kukába vágta. Mindenki csak nézett nagyokat, Louis teljesen úgy festett, mintha kifordult volna magából.

-Mi bajod van, ember?

-Már megmondtam! Igaz a cikk, nem vagyok Tomlinson, csak egy megtűrt gyerek voltam mindvégig és hazudni kellett! Már nem érdekel semmi sem, ami oda kapcsolódik.

Leült a helyére Gemma mellé, ő sem nagyon értette, mi folyik itt. Rá is kérdezett.

-Semmi, majd elmondom.

Nem sokkal később a többiek sugdolózni kezdte a háta mögött, de nem érdekelte. Végül is fájt neki, de nem mutathatta ki. Meg látszott rajta a feszültség, Gemma próbálta nyugtatni.

-Ne figyelj ezekre a barmokra, ők nem tudják min mész keresztül.

-Köszönöm, hogy te legalább mellettem állsz!

Ezen a napon olyan dolog történt, amire senki sem számított volna: Louist leprásnak tekintették, senki sem akart a közelébe menni. 

13. rész

Tudom, mostanában nem vagyok annyira aktív, mint előtte, most is két hétig nem volt rész. Van három blogom. Igyekszem befejezni a Szemétláda csapatot, tehát kisebb szünet következik megint, mert most arra fogok ráállni. Illetve ott van még a A változás is, az amúgy nem sokakat érdekel, így abban is szünet következik, amíg nem lesz kész a Szemétláda csapat, abból már nem sok van hátra.

Jó olvasást kívánok a részhez, tudom, komit úgysem kapok, de ha tetszik, akkor annak örülök.
Ja és a szavazás is lezáródott, mint ahogy az előző blogban is, itt is Louis és Harry voltak holtversenyben. Gondolom Louis csak azért kapott ennyi szavazatot, mert ő a blog főszereplője, mint ahogy a másikban is. Harry meg amúgy is kedvenc. Itt az eredmény:

Louis kiszaladt a teremből, amiért Troy botrányt csinált, most ha mindenki megtudja majd az igazságot, akkor ő nagyon nagy bajban lesz. Meg fogják utálni az emberek, amit ő nem élne túl. Ráadásul Keith még zsarolja is, hogy csak akkor lehet benne az örökségben, ha feleségül veszi azt a hisztis libát. Nem érezte már magát családtagnak, rájött, hogy nem is érdemes küzdenie, ő sosem fog közéjük tartozni, csak egy megtűrt gyerek, nem több. Hazament teljesen kiborulva, senki sem tudta, mi történt vele. Keith Jay-hez fordult, majd így szólt hozzá.

-A fiaddal megint történt valami, menj és vigasztald meg. –A hangja gúnyos volt.

-Gondolom örülsz neki, mivel mindig ki akarod készíteni.

-Szerintem inkább miattad van. Nem az lenne most is a dolgod, hogy megvigasztald?

-Megyek is, inkább, minthogy téged hallgassalak. –Jay már indult fel a lépcsőn, de Keith még utána kiabált valamit.

-Látszik, hogy csak kényszerből teszed, nem is értem, neked minek kellettek gyerekek, te szégyentelen! Pakolhatsz is, hiszen holnaptól elköltözöl.

Ekkor Jay ledöbbent. Tudta eddig is, hogy ki lesz rúgva, de arra nem számított, hogy már ennyire hamar. Nem készült még fel rá teljesen, de nincs mit tenni. Mennie kell és Louist is rá kell beszélni, hogy tartson vele, a lányokat meg Keith úgysem engedné el. Megállt egy kis időre, de utána folytatta az útját Louis szobája fel, majd mikor odaért, bekopogott hozzá.

-Ki az? –Szólt ki Louis.

-Én vagyok. Bemehetek?

-Gyere. Nyitva van. –Benyitott, majd beljebb is lépett. Louis kissé maga alatt volt, de nem sírt. Esetleg már túl volt rajta, vagy visszafojtotta.

-Mi a baj? Mi történt veled?

-Csak volt egy kis kellemetlenség, később elmondom, most nem vagyok rá alkalmas. Sajnos ebből baj is lehet. –Válaszolta Louis.

-Na, ne ijesztgess! Amúgy nekem is rossz hírem van: Keith kidobott és holnap már el kell költöznöm.

Az volt a szerencséje, hogy amíg nincs munkája, addig Keith fizeti neki a lakbért, de maximum két hónapig.

-Tényleg kidobott?

-Igen és a te dolgod lesz, hogy megakadályozod. Ilyet nem tehet!

-Nem tudok mit tenni, engem se kedvel. Szerinted hallgatna rám?

-Akkor majd néha küldj pénzt.

Louis elgondolkodott ezeken a szavakon, néha tényleg úgy tűnt, mintha az anyját csak a pénzt érdekelné és fájt neki, hogy neki az fontosabb, mint a saját gyerekei.

-Miért nem azt kéred, hogy menjek veled? –Kérdezte Louis szomorúan.

-Nem várhatom el, hogy miattam elhagyd ezt a luxus villát, nem akarlak megfosztani ettől, ha már engem kidobtak. Remélem érted, egyáltalán nem ellened szól, inkább melletted.

-Engem nem érdekel a pénz, ha te elmész, akkor nekem sincs maradásom, sőt olyan dolog történt ma, ami miatt tényleg el kell mennem. Ennek hatására rájöttem valamire, aminek már rég meg kellett volna történnie. –A könnyeivel küszködött már, próbálta visszafojtani kevés sikerrel. Johanna meg csak figyelt fia szavaira.

-Mi történt? Mire jöttél rá? –Kérdezte aggódva, miközben magához ölelte Louist.

-Hogy én nem ide való vagyok, nem vagyok Tomlinson és soha nem is leszek az, úgy meg főleg nem, ha te elválsz Marktól és el is költözöl. Akkor én mi a fenét keressek még itt? –Kitört belőle a sírás, az anyukája vállára hajtotta a fejét, majd beletörölte a könnyeit.

-Dehogynem, innen senki sem dobhat ki téged, itt nőttél fel, neked is annyi jogod van itt lenni, mint a lányoknak. Hidd el!

Hiába a beszéd, Louis akkor is feleslegesnek érezte magát a házban, elhatározta, hogy elmegy, és nem kér az örökségből. El szerette volna azt is mondani, hogy Troy ma botrányt csapott, de nem merte, nem is akart róla beszélni, inkább magában tartotta.

-Jó lenne, ha egy kicsit pihennél, amúgy sem szabadott volna elmenned.

-Nem is akarok már, legjobb, ha valóban ki sem mozdulok. –Felelte Louis kissé elkenődve. Jay adott a fejére egy puszit, majd távozott a szobából. Egy darabig pihent, sőt el is aludt.

Eleanor most végzett az iskolában, és mivel Louist nem találta sehol sem napközben, gondolta rácsörög. Talán történt vele valami, esetleg rosszul lett, érthető volt az aggódása. Ki is csörgött, azonban egy kicsit sokat kellett várni, mire felvette.

-Szia drágám! –Szólt bele Louis fáradt hangon, érezhető volt, hogy pár másodperce ébredt fel a telefoncsörgésre.

-Felébresztettelek? –Kérdezte nevetve Eleanor, csupán csak halkan kuncogott.

-Igen, de nincs semmi baj, bármikor hívhatsz, akár az éjszaka közepén is. Neked elnézem, szépségem!

-Köszönöm! Rosszul lettél? Azért mentél haza?

-Egy kis kellemetlenség történt és ne aggódj, nem vagyok rosszul.

-Akkor jó. Akarsz találkozni?

-Most egy kis egyedüllétre van szükségem.

Troy hazament, nagyon örült a fejének, hogy sikerült botrányt csapnia, azonban előtte még felkereste a leghíresebb helyi újság szerkesztőségét, és mindent kitálalt a Tomlinson családról, hogy egy zabi gyereket neveltek fel és mégis őt akarják örökösnek. Jót nevetett magában, még a lánya sem tudta mi történt.

-Mitől van olyan kedved, apa? –Kíváncsiskodott Georgia.

-Kislányom, ez életem legszebb napja! Ki fog derülni a Tomlinson család kis piszkos ügye, amiről nagyon kevesen tudnak. –Kacsintott egyet Troy a lányára, büszke fejet vágott.

-Apa, mit csináltál Louissal? Bántottad? –Georgia aggódott, hogy talán az apja tönkre akarja tenni Louist.

Troy nevetett.

-Ugyan, kislányom! Nem bántottam én senkit, csak mindenki előtt megmondtam az igazat, hogy ő csak egy kis zabi gyerek a Tomlinson családban, illetve kitálaltam az újságíróknak is. Jó pénzt kaptam érte.

Georgia csak a fejét rázta, hogy mégis, hogy volt erre képes az apja. A saját fiát alázta meg, mindig is tudta, hogy csak érdekből akarta felkeresni Louist. Előreláthatóan botrány fog ebből kialakulni, és ezen Troy sokan nyer majd.

Este vacsorához ült a Tomlinson család összes tagja, Louis nagy bejelentésre készült, úgy érezte, már véglegesen eldöntötte, hogy mihez kezd majd magával. Változtatni akart a jelenlegi helyzeten.

-Ma este egy bejelentésem lesz, tehát vacsora után meg is tudjátok, hogy mi lesz majd ezek után velem, illetve veletek. Titeket is érinteni fog. –Jelentette ki Louis magabiztosan. Keith teljesen megdöbbent a fiú kijelentésén.

-Mire készülsz, fiam? –Kérdezte egy kicsit lenézően.

Jay ijedten pillantott a fiára, mivel érezte, hogy a bejelentésének köze van a délutáni beszélgetéshez. Talán tényleg el szeretne költözni? Reménykedett benne, hogy nem mond le a vagyonról, mert az egyetlen reménye Louis. Ha ő ebben cserben hagyja, akkor el kell mennie dolgozni, azt meg ugye nem akarta, mert soha sem volt erre szüksége.

Miután mindenki elfogyasztotta a vacsoráját, Louis felállt, így mindenki ráfigyelt.

-Be szeretném jelenteni, hogy lemondok nagyapám vagyonáról, aki valójában nem is a nagypapám. Én nem tartozom ebbe a családba, nekem itt nincs helyem, főleg, hogy anyám ki lett dobva innen. Ezen túl nekem már semmi közöm a Tomlinsonokhoz, elköltözöm innen. Nincs szükségem érdek kapcsolatokra, illetve házasságra még kevésbé. Szeretném élni a saját életemet, anélkül, hogy bárki beleszólna, illetve irányítaná.

-Nem teheted ezt, fiam! –Pattant fel a helyéről Jay.

-Én már eldöntöttem, anya.

-Miből fogunk élni. Ezt nem teheted meg!

-Dolgozni fogunk, én már elfogadtam, hogy nem tartozom a családhoz.

Lottie felpattant a helyéről, odament Louishoz és szorosan magához ölelte a fiút.

-Kérlek ne menj el, te vagy a legjobb tesó, ne hagyj itt minket! –Könyörgött a lány a testvérének. Az ikrek sem akarták, hogy elmenjen, azonban Fizzyt nem igazán izgatta a dolog, közömbösnek tűnt. Nem mutatott semmit abból, hogy örülne-e neki vagy sem.

-Sajnálom, el kell mennem, időnként majd meglátogatlak titeket. Értsétek meg, én nem vagyok igazi Tomlinson.

-Most sajnáltatni akarod magadat, Louis? –Kérdezte bosszúsan Keith, miközben a poharat kissé lecsapta az asztalra.

-Nem sajnáltatom magam, de te magad is ezt éreztetted velem. Akkor meg? Nem kell a vagyonod!

-Te tudod, én nem erőltetem. Menj csak, nincs is rád szükségem, mindig is púp voltál a hátamon, az egyetemet se fizetem már, úgy is utáltál tanulni. Iratkozz is ki!

-Rendben!

Mark is előlépett, neki is volt mondani valója.

-Hallgass meg engem is, Louis! –Szólt közbe, Louis ekkor már rá figyelt.

-Hallgatlak.

-Ne érezd, hogy nem vagy Tomlinson, nekem mindig is a fiam maradsz! Még ha nem is a biológiai. Gyere ide, hagy adjak egy nagy ölelést. –Közben Mark kitárta a karjait, Louis közelebb lépett hozzá és átölelték egymást.

Közeledett a lefekvés ideje, Jay ki volt akadva, hogy Louis így döntött. Látszott rajta, hogy feszült, de el akarta rejteni a többiek elől, hogy annyira ne tűnjön pénzéhesnek, hogy ne higgyék azt róla. Legszívesebben leüvöltötte volna a fejét, de ma már nem akarta zavarni, holnapra meg már biztosan meg is bánná. Lassan mindenki álomra hajtotta a fejét.

Eltelt pár nap, Louis ma megy be a kórházba a vizsgálat eredményeiért. Reménykedik, hogy nincs komolyabb baj, azóta nem is volt rosszul, csak egy kicsit fáradékony volt. Ez már lehet egy jel valamire, ezért aggódott is. Indult a kórház felé, a szíve a helyéről majd kiugrott az izgalom miatt.

-Jó napot! Az eredményekért jöttem, Louis Tomlinson vagyok!

-Egy pillanat, azonnal adom!

A hölgy hamarosan a kezébe is nyomta, egy borítékban volt elhelyezve. Louis idegesen kibontotta, majd elolvasta, ami a papírra van írva. Ledöbbent és meg is ijedt az eredmény láttán. 

Boldog szülinapot, Harry

Most nem új résszel jövök és tudom, hogy már régen volt rész, de valamikor a jövő hét folyamán jelentkezem. Ma ünnepli 20. szülinapját Harry, Isten éltesse sokáig.