Louis
kezébe vette a vizsgálat eredményeit, miközben a borítékot igyekezett kinyitni,
szinte remegett a keze. Ez után ránézett, ezek után már nem is kell
csodálkozni, hogy kiborult. Minden reménye elveszett, legalábbis ezt érezte. Ugyanis
a vizsgálatok szerint leukémiás.
-Ezt
nem hiszem el! Vége mindennek!
Nem
sokkal később az az orvos ment oda hozzá, akinél volt, amikor még bent feküdt a
kórházban.
-Sajnálom!
–Csak ennyi jött ki a torkán, miközben Louis vállára tette a kezét. Nem nézett
rá a lapra, ő már e nélkül is tudta, mivel ő csinálta meg a vizsgálatot. Louis
csak lehajtotta a fejét.
-Fel
a fejjel, még nincs minden veszve, még a kezdeti stádiumban vagy, akár meg is
gyógyulhatsz! –Megpróbált lelket önteni belé, de nem hazudott, mert valóban így
is volt. Nagyon jók az esélyei, ha betartja az utasításokat, illetve ha eljár
kezelésekre. Meg is szerette volna fogadni és mondta is, hogy mindent megtesz
annak érdekében, hogy felépüljön, ehhez viszont kitartás kell, hiszen nagyon
sok szenvedés és fájdalom fog rá várni. Ez összetörheti lelkileg is, de muszáj
lesz felállni a padlóról, nem hagyhatja magát legyűrni. Már csak azon kellett
gondolkodnia, hogyan mondja el a hozzá közel álló embereknek. Nagyon nehéz
lesz, főleg, hogy ha az arcokon a fájdalmat és a szomorúságot fogja látni.
Minél előbb túl van rajta, annál jobb. Úgy döntött, hogy most gyalog megy,
talán azért, hogy addig is húzza ezt a dolgot, mivel először a családdal akarta
közölni, utána jöhetnek a barátok. Mikor végleg hazaért, a nappaliban nem volt
senki. Vajon hol lehetnek? Sebaj, addig bekapcsolja a tévét és megvárja őket,
addig is fel tud készülni lelkileg. Azonban mégis azt gondolta, hogy jobb lenne
túl esni rajta, akkor eggyel kevesebb problémája lenne. Végül is izgult miatta.
Fél
órán belül megjelent Keith Safura oldalán, épp együtt voltak, közben az öreg
adta az utasításokat a lánynak, hogy mit tegyen Louissal, ha pénzt szeretne.
Pénzért mindenre képes volt.
-Szia,
drágám! –Kiabálta azon a nyávogó hangján, Louis ettől a falat tudta volna kaparni.
-Jaj
ne, csak ezt ne! –Gondolkozott halkan, hangosan már nem mondta ki, hanem tűrte,
hogy a lány a nyakába akaszkodik, és szanaszét puszilgatja az arcát.
-Hiányoztál,
drágám!
-Már
megmondtam, hogy elköltözöm, tehát ne sózd rám ezt a libát! –Fordult Keith felé
Louis és kissé durván szólt hozzá. Nagyon elege volt már mindenből, ami itt
folyik. Új életet akart kezdeni. Még ha beteg is, sőt inkább az utcán alszik,
mint, hogy itt maradjon.
-Mi
az, hogy liba vagyok? –Akadt ki Safura.
-Nem
érdekelsz! –Ellökte magától, a lány ideges lett. Keith is közbelépett.
-Nem
bánhatsz így egy hölggyel! Ha meg el akarsz költözni, akkor ne húzd itt az
időt, indulj!
-Egyet
kérnék. Hogy ma este hívj össze egy gyűlést, hogy elbúcsúzzak, és még valamit
szeretnék közölni veletek!
-Rendben
van.
Elérkezett
a vacsora ideje és talán ez lehet az utolsó ilyen családi összejövetel. Már
semmi sem olyan, mint régen és ezt el kellett fogadni, változnak a dolgok. A
családi összetartás sem a régi már, szinte mindenki eltávolodott egymástól.
Mondjuk, ha akarták volna, akkor helyre hozhatták volna az egymással való
kapcsolatukat, de ez senkin sem látszott meg. Különösen Louis volt az, aki
minden kapcsolatot meg szeretett volna szakítani a családdal, és erre megvoltak
az okai is. Nagyon elszántnak tűnt.
-Azért
hívtam össze a családi gyűlést, mert Louis be szeretne valamit jelenteni, amit
mindenkinek tudnia kell. –Mondta Keith, majd visszaült a helyére.
-Már
megint azt akarod bejelenteni, hogy elmész? Azt már hallottuk! –Akadt ki
Lottie.
-Nem,
ennél sokkal fontosabb, amit mindenképp meg kell tudnotok. Na, szóval az lenne.
–Többször elakadtak a szavai, annyira nehezére esett közölni ezt a szörnyű hírt.
Megpróbálta minél jobban húzni az időt. Vett egy nagy levegőt és folytatta.
-Ugye
emlékeztek, amikor kórházban voltam és akkor ki is vizsgáltak. Nos, ennek most
jött meg az eredménye, ma mentem be érte. –Hangja elhalkult, így lehetett érezni,
hogy nem túl jó hírt akar közölni, sőt többen azt is sejtették, hogy talán
valami betegségben szenved, ami sajnos igaz is volt.
-Kiderült
valami, ami nagyon sok mindent befolyásol, még az életemet is, de lehetséges,
hogy nektek már nem kell ezzel foglalkoznotok, hiszen én már nem vagyok
családtag, de mégis jobban örülnék, ha tudnátok róla, mielőtt elmegyek. –Már nagyon
idegesítő volt ez az időhúzása, leginkább az öregnek ment már el a türelme.
Legszívesebben lelőtte volna, de nem szólt inkább semmit, ugyanis már nem
sokáig kell őt eltűrni és a vagyont is el tudja úgy osztani, ahogy eredetileg
is akarta.
-Hogy
hamarabb túl legyünk rajta és, hogy ne húzzalak tovább titeket, mert már
gondolom, nagyon elegetek van belőlem, jobb lesz rátérni a lényegre. –Ismét vett
egy nagy levegőt, mert most jön csak a neheze.
-Leukémiás
vagyok.
Mikor
ezeket a szavakat kimondta, többen is ledöbbentek, mintha nem jött volna le
nekik, hogy rossz hírt akar közölni. Már a rosszullétei is furcsák voltak,
tehát senki sem számíthatott semmi jóra. Keith volt az egyetlen, aki talán
örült is ennek. De miért is? Annál kevesebb probléma van, még egy ok, amiért
nem hagy rá egy árva vasat sem.
-Holnap
meg már el is megyek! –Ez volt az utolsó szava, ezzel távozott is. A család
tagjai nem szólaltak meg, mintha nem is ismernék egymást, körülbelül úgy viselkedhettek
ezen az estén. Nem volt valami kellemes.
Másnap
reggel Louis össze is csomagolt, majd elment. Nem tartotta szükségesnek, hogy
elköszönjön bárkitől is, már semmi sem tartja vissza. Nem szeretik őt itt.
Mindenki csak a pénzre hajt és ő erre nem kíváncsi. Direkt a korai időpontot
választotta, nehogy még ma is össze kelljen valakivel futnia itt a házban.
Eleanorhoz ment, vele már mindent megbeszélt előző nap. Mikor odaért a háza
elé, a lány már oda kint várakozott. Mikor meglátta, Louis nyakába ugrott és
adott neki egy csókot.
-Szia,
szerelmem, már nagyon vártalak! Csak miattad keltem fel ilyen korán. –Mondta lelkesen,
madarat lehetett volna vele fogatni, amiért Louis hozzá költözik.
-Most
már semmi és senki sem állhat az utunkban, nincsenek középkori szabályok. Szabad
ember vagyok, bár mindig is az voltam, csak voltak páran, akik korlátozni
akartak, de ennek már vége.
-Becsüllek,
amiért ott tudtad hagyni azt a luxus életet, nem mindenki lett volna képes rá.
Lassan
bementek, hogy Louis kipakolhasson. Eleanor segített neki mindenben, már ő is
magabiztosabb volt, mert Safura már le fog kopni Louisról. Már csak Gemma miatt
kell aggódnia, de úgy érezte, a szerelmük mindennél erősebb.
-Együtt
legyőzzük a betegséget is, újra egészséges leszel!
-Reméljük.
–Válaszolt szomorúan Louis. Eleanor ekkor átölelte.
-Nem
szabad feladni!
Az
orvos is ugyanezt mondta, még ha nehéz is lesz, mindenképpen erősnek kell
maradnia. Még nem tudni, mikor kezdődnek el a kezelések, az orvos erről
értesíteni fogja. A mai napra azt tervezte, hogy kiiratkozik az egyetemről,
mivel biztos volt benne, hogy nagyapja meg fogja vonni a támogatást, különben
sem érezte szükségesnek. Eleanor erről le akarta beszélni és próbálta rávenni,
hogy szerezze meg az ösztöndíjat, akkor nem kell fizetnie. De ehhez meg tanulni
kell.
-Nem
fog minden menni, a betegség mellett még tanuljak is? Nem leszek rá képes. –Mondta
lehangoltan.
-Akkor
halasszál! Nem kell kiiratkozni, az már végleges döntés. Ha halasztasz, akkor
is a későbbiekben tudsz úgy dönteni, ha netán mégsem akarnál tanulni. Hirtelen
döntéseket ne hozz, mert megbánhatod.
-Igazad
van, talán jobb lesz úgy. Ma mindenképp be kell mennem.
-Nem
baj, legalább elkísérsz.
Reggel
fél 8-kor elindultak otthonról, mikor beértek, elköszöntek egymástól.
-Akkor
délután találkozunk otthon.
Mindenki
ment a dolgára. Louis felkereste az igazgatót, felvázolta neki, mi a helyzet,
azonban így évközben nem lehetett volna ilyet csinálni, mert így elveszik az
egész féléve, tehát azt javasolta neki, hogy tegye le a féléves vizsgákat,
utána kérje a halasztást. Úgy sokkal jobban jár. Már nem volt sok hátra,
mindössze másfél hónap. Persze, azt is meg lehetett érteni, hogy ha valakinek
ilyen betegsége van, annak nem könnyű, főleg nem több könyvet megtanulni. Mindenben
támogatni fogja, legalábbis ezt ígérte. Még azt is elnézte, hogy talán Keith
megvonja tőle a támogatást.
Be
kellett mennie az órákra, ha azt akarja, hogy elmehessen vizsgázni. Cuccot nem
hozott, nem erre számított. Na, mindegy, majd kér valakitől papírt és tollat.
Azonban, amikor belépett a terembe, olyasmi dolog történt, ami ledöbbentette. A
többiek újságot olvastak és tudta, hogy rajta csámcsognak, ugyanis a mai lapban
írtak egy cikket a Tomlinson családról, miszerint Louis nem tartozik közéjük,
mert nem Mark az apja, illetve nem Keith unokája.
-Ez
igaz? –Az egyik társa a képébe nyomta az újságot.
-Mi
ez? –Kérdezte, mert tényleg nem tudta miről van szó, amíg el nem olvasta a
cikket. Nagyon ideges lett, biztos volt benne, hogy ez Troy műve, mivel múltkor
pont ezért csinált itt botrányt, amiről a többiek is tudnak.
Igen,
igaz! Nem vagyok Tomlinson, sőt el is költöztem, mert már nem tartozom oda!
Értitek? –Összegyűrte az újságot, majd a kukába vágta. Mindenki csak nézett
nagyokat, Louis teljesen úgy festett, mintha kifordult volna magából.
-Mi
bajod van, ember?
-Már
megmondtam! Igaz a cikk, nem vagyok Tomlinson, csak egy megtűrt gyerek voltam
mindvégig és hazudni kellett! Már nem érdekel semmi sem, ami oda kapcsolódik.
Leült
a helyére Gemma mellé, ő sem nagyon értette, mi folyik itt. Rá is kérdezett.
-Semmi,
majd elmondom.
Nem
sokkal később a többiek sugdolózni kezdte a háta mögött, de nem érdekelte.
Végül is fájt neki, de nem mutathatta ki. Meg látszott rajta a feszültség,
Gemma próbálta nyugtatni.
-Ne
figyelj ezekre a barmokra, ők nem tudják min mész keresztül.
-Köszönöm,
hogy te legalább mellettem állsz!
Ezen
a napon olyan dolog történt, amire senki sem számított volna: Louist leprásnak
tekintették, senki sem akart a közelébe menni.